2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben

Következik:

Híradó 12:00

Belföld

Varga Mihály: Tizennégy településen kezdődhetnek meg a bölcsődei fejlesztést célzó beruházások

Tizennégy településen kezdődhetnek meg a bölcsődei fejlesztést célzó beruházások közel 1,5 milliárd forint központi költségvetési támogatással – tájékoztatott Varga Mihály.

  • Varga Mihály: Tizennégy településen kezdődhetnek meg a bölcsődei fejlesztést célzó beruházások

A kormány eddig bölcsődei és óvodai fejlesztésekre összesen 110 milliárd forintot költött – tette hozzá a pénzügyminiszter.

A központi költségvetés 2018-ban 4,5 milliárd forint összeget biztosított új bölcsődék kialakítására, meglévő bölcsődék férőhelyszámának növelésére annak érdekében, hogy a bölcsődei ellátás egyre szélesebb körben legyen elérhető - hívta fel a figyelmet Varga Mihály. A kiírás értelmében az igényeket 2019. március 18-áig lehet benyújtani.

A minisztériumba 2018. november 30-áig beérkezett pályázatokról ugyanakkor már döntést hozhattak. A határidőre beérkezett, formai és tartalmi szempontból is megfelelő pályázatokat támogatta a tárca – közölte a tárcavezető.

Tájékoztatása szerint így 14 településen – Kalocsán, Kiskunmajsán, Szabadszálláson, Budapest XVI. kerületében, Mórahalmon, Zsombón, Iszkaszentgyörgyön, Nagyvenyimben, Bősárkányon Dunakilitin, Farádon, Balatonfenyvesen, Igalon és Bölcskén – kezdődhetnek meg a bölcsődei beruházások. Ennek köszönhetően közel háromszázzal nő a három éven aluli gyermekek elhelyezését biztosító férőhelyek száma.

A támogatottak listáját tartalmazó melléklet a kormany.hu-n érthető el.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja + videó

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja + videó

„Valakitől kaptunk egy adatvédelmitájékoztató-mintát, és azt kitettük. Ennyi történt. Nem akartunk érte külön fizetni” - ezt maga Magyar Péter nyilatkozta a Magyar Nemzet riporterének. Az ügyben most megszólalt Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke is.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!