2022. 12. 02. Péntek Melinda, Vivien napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Radar ráadás 00:05

Belföld

Varga Mihály: Magyarország az elmúlt tizenkét évben sebességet váltott

Magyarország 2010 óta minden tekintetben, így a közúthálózat fejlesztésében és a gyorsforgalmi úthálózat kiépítésében is sebességet váltott – jelentette ki a pénzügyminiszter kedden, az M4 gyorsforgalmi út Abony és Törökszentmiklós közötti szakaszának átadó ünnepségén.

  • Varga Mihály: Magyarország az elmúlt tizenkét évben sebességet váltott

Varga Mihály a nettó 125 milliárd forint hazai forrásból megvalósult, több mint 27 kilométeres, kétszer kétsávos autóút szolnoki pihenőhelyén tartott eseményen kiemelte: a 2010-ben még kevesebb, mint 1300 kilométeres gyorsforgalmi úthálózat hossza mára meghaladja az 1900 kilométert. Az elmúlt három évben évente több mint 100 kilométer új autópálya és autóút épült, melyre az útprogram keretében összesen 3600 milliárd forintot fordított a kormány, döntő részben hazai forrásból – tette hozzá.

Földi László (Fidesz-KDNP), Pest megye 12-es számú, ceglédi székhelyű választókerületének jelenlegi országgyűlési képviselője és kormánypárti képviselő-jelöltje emlékeztetett: az MSZP már 2006-ban megígérte az M4-es út megépítését, amiből nem lett semmi. A polgári kormány ugyanakkor ezzel is bebizonyította: nem csak ígér, hanem számítani is lehet rá.

Herczeg Zsolt (Fidesz-KDNP), Jász-Nagykun-Szolnok megye 4-es számú, törökszentmiklósi székhelyű választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje, Mezőtúr polgármestere rámutatott: évtizedek óta vártak a mai napra, hiszen az M44-es út mellett immár az M4-es út is gyorsabbá és biztonságosabbá teszi a térségben élők közlekedését. Szalay Ferenc (Fidesz-KDNP), Szolnok polgármestere köszöntőjében hangsúlyozta: az M4-es út a következő 100-150 évre meghatározza az ország közepének és keleti részének fejlődését.

Az új szakasz egyúttal azt is reprezentálja, „milyen hihetetlen munkára képes” a magyar építőipar - fogalmazott. A városvezető aláhúzta: a fejlesztés megnyitja a térséget és az eddig elkészült szakaszok is mutatják, miként indulnak el a munkahelyteremtő beruházások Szolnok irányába. Köszönetet mondott a gazdaságpolitikáért és előrelátásért, mely megteremtette az M4-es út megépítésének forrásait. Véleménye szerint kizárólag az ország ilyen ütemű fejlődése mellett volt elképzelhető, hogy ez a beruházás kizárólag hazai költségvetésből megvalósulhasson.

Rámutatott, hogy 2010 előtt azért nem lehetett ugyanezt végrehajtani, mert nem így működött és gondolkodott az ország. Ma a vidék felemelése komoly politikai cél, mely számos programban és a keleti országrész felemelkedésében is tetten érhető. Minderre a megye 1900 milliárd, míg Szolnok 330 milliárd forintot fordíthat – közölte. Pántya József, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) útfejlesztési igazgatója a beruházás műszaki tartalmát ismertetve elmondta: az új autóút-szakaszon 27 külön szintű átvezetést biztosító műtárgy, 4 külön szintű csomópont, 2 pihenőhely, egy 168 méteres Zagyva-híd, egy 110 méteres Millér-híd, egy 415 méter hosszú a Tisza ártere felett, továbbá egy 758 méter hosszú, a folyó felett átívelő híd épült. Utóbbi súlya meghaladja a 8300 tonnát, 148 méteres medernyílása rekordnak számít Magyarországon – tette hozzá.

Közlése szerint a kivitelezés során 7 millió köbméter töltésanyagot, 150 ezer köbméter betonalapot és hasonló mennyiségű aszfaltot építettek be. Emellett 9 kilométernyi kapcsolódó útszakaszt is átépítettek, felújítottak.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Kamerun legyőzte Brazíliát, mégsem jutott tovább

Kamerun legyőzte Brazíliát, mégsem jutott tovább

A brazil válogatott 1-0-ra kikapott a kameruni csapattól pénteken a katari labdarúgó-világbajnokság G csoportjának harmadik fordulójában, de így is csoportgyőztesként jutott nyolcaddöntőbe, míg az afrikai gárda sikere ellenére búcsúzott.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

Kopp Máriára emlékezett Novák Katalin

Kopp Máriára emlékezett Novák Katalin

Kopp Mária olyan ember volt, aki nem csak kérdéseket tett fel, hanem segített megoldásokat keresni - mondta Kopp Mária Emlékév záró eseményén a köztársasági elnök.
Korányi Dávid beismerte: szó sem volt mikroadományokról

Korányi Dávid beismerte: szó sem volt mikroadományokról

Már Korányi Dávid szerint is tarthatatlan a baloldal, adományokról szóló hazugsága. A főpolgármester tanácsadója közleményben ismerte el, hogy nem csak mikroadományokból gyűlt össze a 3 milliárd forint, amit a választási kampány idején utaltak Magyarországra.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!