– Az Európai Parlament (EP) múlt csütörtökön a Magyarország és Lengyelország elleni, hetes cikkely szerinti eljárások felgyorsítását, az EP szerepének növelését sürgette egy állásfoglalásban. Milyen következményekkel jár ez?
– Kötőereje természetesen nincsen, ez a bevándorláspárti többség frusztrációjának megnyilvánulása. Az eljárás most az Európai Unió Tanácsában zajlik, amelynek a jogi szolgálata is kimondta, hogy a Parlament nem jogosult részt venni az eljárás tanácsi szakaszában. Mi a vitát lezártnak tekintjük, mindenre válaszoltunk, bár a válaszaink nem érdekelnek senkit. Ez egy velünk élő eljárás, kezd patthelyzetté válni. Bár a horvát soros elnökség sokkal pragmatikusabb, mint a finn, a jövőben is a politikai erőviszonyok döntik majd el az eljárás dinamikáját. Kérdés, hogy nekünk mennyire kell még erre pazarolni az időnket és energiánkat. Nyilvánvaló, hogy ez nem jogi eljárás, hanem politikai boszorkányüldözés. Beszédesnek tartom, hogy a múlt heti vitára is alig maroknyi képviselő volt kíváncsi, pedig ez már egy új parlament, a képviselők nagy részének még nem volt lehetősége beleunni a sokadik magyar vitába. A szavazás eredményének sincs akkora politikai súlya, mint azt az ellenzék állítja.
– Az állásfoglalásban azt is kifogásolták, hogy az Általános Ügyek Tanácsában tartott, második tavalyi meghallgatásról Kovács Zoltán államtitkár a Twitteren beszámolt. Ugyanabban a szövegben viszont nagyobb transzparenciát is követelnek – nincs ellentmondás?
– Ez egy újabb példája a kettős mércének, hiszen az eljárás több sebből vérzik – és mindig a mi sérelmünkre. Hadd hívjam fel mindenki figyelmét arra a skandalumra, amit érdekes módon nem vertek nagydobra: a szeptemberi első zárt ülés szinte szó szerintileiratát egy magánember adatigénylésére,a tagállamok, köztük az érintett megkérdezése nélkül kiadták, és aztán az felkerült az internetre.
– Mit vár az új jogállamisági mechanizmustól, amit az Európai Bizottság emleget?
– Politikai ellenfeleinknek nyilván jól jönne egy olyan állandó mechanizmus, amiben egy függetlennek beállított NGO, vagy éppen egy ellenzéki újságcikk alapján ki lehet mondani, hogy boszorkányok vagyunk, máglyára velünk. Ezt intézményesítené az Európai Bizottság. Jól tudjuk, hogy eddig is milyen kottából játszottak, ismerjük a kereszthivatkozások rendszerét, ahogyan a civilszervezetek és nemzetközi intézmények egymást körbehivatkozva saját véleményükből általánosan elfogadott tényt kreálnak. Lengyelországgal tavaly ősszel az Általános Ügyek Tanácsában betettük az éket az ajtóba, nem járultunk hozzá ahhoz, hogy a Tanácsban a Bizottság éves jelentései alapján vizsgáljuk a jogállamiságot. Csak a tagállamok közötti, kölcsönös tiszteleten, egyenlő elbánáson alapuló, valódi megoldást és párbeszédet kereső eljárást tudunk elfogadni, nem pedig egy elfogultat, mely kizárólag szankciókra fókuszál. A Bizottság felelős biztosai, a belga Didier Reynders és a cseh Vera Jourová átvették az előző testület törekvéseit, és a tagállamok egy része, egyesek megfelelési kényszerből és vakságból, mások meggyőződésből, ezt támogatja. Nem látják a veszélyt, pedig egyértelmű, hogy ezzel jól lehet majd zsarolni azokat a tagállamokat, amelyek nem követik az uniós mainstreamet. Hagyjuk ki ezekből a vitákból a Bizottságot, mi, a tagállamok üljünk le, nézzünk egymás szemébe, vállaljuk a felelősséget a kijelentéseinkért, ne bújjunk NGO-k vagy a Bizottság háta mögé. Egy ilyen tervezetet elsőként írnánk alá.
– Több ellenzéki politikus is az Isztambuli Egyezmény ratifikálását követeli arra hivatkozva, hogy az megakadályozná az elmúlt időszak nagy visszhangot kapott családirtásait, a kapcsolati erőszakot. Igazuk van?
– Nagyon káros ez a félrevezető kampány, amit egyesek folytatnak. Magának az egyezménynek a nőket védő, a kapcsolati erőszakról szóló anyagi és eljárási jogi rendelkezései évek óta részei a magyar jogrendnek. A kormány által 2012-ben megalkotott magyar Büntető Törvénykönyv Európa egyik legszigorúbb kódexe, amely kiemelten sújtja a gyermekek elleni bűncselekmények elkövetőit. Akik most a ratifikációt követelik, mondván ezzel védik a nőket, valójában csak a saját politikai tőkéjüket kovácsolják. Az EU Alapjogi Ügynökségének 2014–15-ös, a 15 év feletti nők elleni erőszakról szóló statisztikája szerint egyébként a ratifikációs kampányt vezető országok az uniós átlagnál rosszabbul, hazánk pedig az uniós átlagnál jobban teljesít e téren. A nők elleni erőszak minden formáját elítéljük, történjen az egy családban, egy budapesti színházban vagy az utcán, ahogy sajnos számos nagy európai városban történik a tömeges migráció óta. A kapcsolati erőszak elleni küzdelmet, a nők védelmét én magam is támogatom és dolgozom rajta. Érdemes azonban megnézni, miről is szól ezen túlmenően az Isztambuli Egyezmény. A genderideológiát és a migrációt biztosan nem fogjuk támogatni. Beszédes, hogy az egyezmény teljesülését vizsgáló bizottság is a migránshajókon érkező nők befogadását firtatja a ratifikáló országoknál. Akik túlmisztifikálják az Isztambuli Egyezményt, nagyon jól tudják mindezt. A vonatkozó magyar rendszer sem tökéletes, ahogy máshol sem, de bárkivel kész vagyok egyeztetni, akinek konkrét és érdemi javaslatai vannak. A cselekvés híve vagyok, nem mások nehéz helyzetéből akarok politikai hasznot húzni.
– Az Igazságügyi Minisztérium meghirdette az áldozatsegítés évét. Miről szól ez?
– Kinevezésemkor eldöntöttem, hogy az áldozatsegítésre nagyobb hangsúlyt fektetek. Ez egy komplex hálózat, áldozatsegítő központokkal és egy országosan elérhető ingyenes segélyhívó számmal, ahol mindenki tájékozódhat arról, hol kaphat a lakóhelyéhez legközelebb segítséget. Járási szinten minden kormányhivatal is foglalkozik segítségnyújtással. Ez a rendszer évek óta működik, az állam civil és jótékonysági partnereivel együtt széles eszköztárral rendelkezik az erőszakos cselekmények áldozatainak megsegítésére, a jogi és pszichológiai támogatástól kezdve a kártalanításon át a védett szállásokig. Az idén az a célom, hogy minél többen tudjanak ezekről a lehetőségekről, és szeretném évente megduplázni az áldozatsegítő központok számát. Fontos megjegyezni, hogy áldozatsegítésben Magyarország megfelel az európai normáknak. A kulcs az, hogy emberek tudjanak is róla, ismerjék a segélyvonal számát, a számos ingyenesen elérhető lehetőséget.
– Az áldozatsegítés rendszerén túl a győri tragédia kapcsán sokakban felmerült, hogy a törvényekben van a hiba.
– A győri családirtás vizsgálatából egyértelműen kiderült, hogy a feltételes szabadságra bocsátás feltételeit szigorítani kell. Itt ismertek voltak az előzmények, amiket figyelembe kellett volna venni, az illetékes hatóságok azonban nem kommunikáltak egymással – ezen jogalkotással lehet segíteni, össze kell őket kapcsolni. A célunk, hogy ha valaki szándékosan más életére tör, ne lehessen feltételesen szabadon bocsátani. Az erről szóló jogszabály pontos szövegén most több illetékes szerv dolgozik. Arra is ki kell térni, hogy ha valakinek a börtönbe kerülésekor megállapították, hogy a beszámíthatósága korlátozott, akkor szabadon engedése előtt is vizsgálják meg. Ezek mind súlyos tanulságai a győri tragédiának, azonnali jogalkotással fogunk reagálni. Ahogy februárban nyit a parlament, a szöveg a törvényhozás előtt lesz. Az Igazságügyi Minisztériumban rengeteg levelet kapunk, nagyon sok egyéni élethelyzetet ismerünk meg. A szerteágazó problémák kezelésére ezért létrehozok egy családjogi munkacsoportot. Azon dolgozunk, hogy azonosítsuk a problémákat, és kidolgozzuk, hogyan biztosíthatunk még nagyobb védelmet. Minden területet felmérünk annak érdekében, hogy választ tudjunk adni a sokszor jogos állampolgári aggodalmakra.
– Egy másik nagy port kavaró ügy, ami most kipattant, az a „börtönbiznisz”. Mi a kormány válasza a raboknak megítélt, milliós kártérítések miatti társadalmi felháborodásra?
– Itt is nyugatról fúj a szél, régóta benne van az európai köztudatban, hogy lassan az elkövetőt is áldozatnak kell tekinteni. Kialakult egy joggyakorlat, amely rákényszeríti az Emberi Jogok Európai Egyezményét elfogadó országokat, hogy kártérítést állapítsanak meg a kínzás és embertelen bánásmód tilalma alapján. A börtönkörülményekre vonatkozóan vannak ajánlások, ezeket mostanra konkrét előírásokként fogják fel, amelyeknek sérelme esetén kártérítést kell megállapítani az állammal szemben. Aláássa a közbizalmat, ha az emberek azt látják, hogy a bűnözök nem büntetést, hanem milliós összegű kártérítéseket kapnak a börtönben, ezért szeretnénk megállítani a börtönbizniszt, amely mára tízmilliárdos iparággá nőtte ki magát. Ez futószalagon megy, az elmúlt két évben a tizenkétezret is meghaladta beadott kérelmek száma. Jogos a társadalom igazságtalanságérzete. Azt se felejtsük el, hogy a börtönökben a körülmények folyamatosan, kimutathatóan javulnak. Újra kell nyitni ezt a kérdést, nem lehet úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Elsősorban az áldozat, a sértett az, akinek joga van kártérítéshez hozzájutni. Szeretnénk, hogy álljon vissza a világ rendje.
Őry Mariann
