2024. 06. 01. Szombat Tünde napja
Jelenleg a TV-ben:

Szélesvásznú történelem - A szeleburdi család

Következik:

Híradó 23:00

Belföld

Vádemelés a kegyetlen eperföldi gyilkosságok ügyében

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség a csepeli hajléktalantelepen történt emberölések ügyében. A vádirat szerint az erdőben élő B. Dragan elsőrendű vádlott és társai összesen öt embert öltek meg különös kegyetlenséggel. A vádlottak az áldozatok értékeit akarták megszerezni. A bűncselekmény-sorozat úgy derült ki, hogy a banda egyik későbbi áldozatának sikerült elmenekülnie. A Fővárosi Főügyészség az első- és másodrendű vádlottra életfogytiglant kér.

„Elkezdtek ásni, beföldelni, addig még végig a szerb tartotta a nyakamon a kötelet, s mikor már a mellkasomig eljutottak, a szerb besegített, mert a roma elfáradt, gondolom.” Az erdélyi férfit 2011 augusztusában támadták meg ismerősei a csepeli elhagyatott területen. Megverték, kezét és lábát megkötözték, és az előkészített gödörbe ásták, de ő kiszabadította magát, és elmenekült. Miután értesítette a rendőrséget, a helyszínen emberi maradványokat találtak.

„Az ügyben igen széles körű, kiterjedt, így szükségképpen időt igénylő nyomozás folyt” – közölte Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője. A két évig tartó nyomozás során kiderült, hogy a magát szerb veteránnak kiadó B. Dragan és három társa összesen öt ember haláláért felelős. Az elsőrendű vádlott 2007-ben költözött a csepeli erdőbe, és bűnbandát szervezett a hajléktalantáborban.

„Az ügyben különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt emeltünk vádat a fővárosi törvényszéken. A vádirat lényege szerint a vádlottak jellemzően korábbi sérelmeik miatt összesen öt embert, köztük egy diósdi férfit, majd a későbbiekben egy négytagú családot öltek meg” – mondta Bagoly Bettina.

A hajléktalanokat emberölés előkészületével, személyi szabadság megsértésével, súlyos testi sértéssel is vádolják. Az első- és a másodrendű vádlottra életfogytiglani börtönt kér az ügyészség.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!