2024. 10. 22. Kedd Előd napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

4 nap - Kádár János árulása 03:00

Belföld

Ünnepel az MSZP: 29 éves a párt

Szociális ügyek mentén akar kampányolni az MSZP az európai parlamenti választásokon. Szanyi Tibor abban bízik, hogy a baloldal jövőre többségbe kerülhet Brüsszelben.

  • Ünnepel az MSZP: 29 éves a párt

„Haza, szeretet, Európa, ennek a hármasában fogom megfogalmazni az MSZP-vel közösen mindazt, amit gondolunk Európáról. Egy biztos, másfajta Európát szeretnénk, mint Orbán, mi egyben szeretnénk tartani az Európai Uniót és nem kívánjuk sem Putyin, sem más kiskutyái lenni, aki szétcincálja az uniót.” – mondta el a kameráknak Újhelyi István európai parlamenti képviselő az ünneplést követően, mikoris a párt folytatta felkészülését az európai parlamenjti választásokra. 

A párt másik EP képviselője abban bízik, hogy a baloldal jövőre többségbe kerülhet az Európai Parlamentben.

„A javaslatom szerint a szociális kérdésekről fogunk igazán sokat beszélni” – mondta Szanyi Tibor. Arra a kérdésre, miszerint ütősebb lesz-e ez, mint a migránstéma, amit a kormánypártok szeretnének azt válaszolta: „Hát én nem gondolom, hogy ütni kéne. Én azt gondolom, hogy az emberek lelkére, gondolkodására kell hatni. Hogyha a baloldalra kapott szavazatok révén egy kicsivel több képviselőt tudunk küldeni az EP-be, akkor az lesz az irányadó tematika, amit a baloldal gondol.”

Szanyi Tibor és Ujhelyi István között köztudottan rossz a viszony, a jövő évi EP-kampány főnöke pedig Ujhelyi István lett. A közös munka esetleges nehézségeire válaszolva Szanyi Tibor azt mondta, nem puszilkodni kell, hanem dolgozni.-

„Beszámolnék, hogyha látnék olyan feszültséget, ami a későbbiekben akár jelentősebbnek tűnhet, mert nem éri meg hazudni maguknak, már csak azért sem, mert úgyis kiderül és akkor szembesítik az embert a véleményével, jogosan. Mondanám, nincs ilyen.” – mondta Hiller István. Hiller István egyetért azzal, hogy az MSZP a migráción kívül más témával is foglalkozzon a kampányban.

„Hogyha valaki kihívja az embert tollaslabdázni, akkor nem kell biztosan egyből elkezdeni a tollaslabda ütővel. Már miért kellene elfogadni azt az étlapot, amit a Fidesz javasol?” - mondta a szocialisták képviselője.

A párt elnöke is megerősítette, hogy a többi ellenzéki párttól eltérően az MSZP-ben nyugalom van. A párt pedig folytatja az EP-választásra való felkészülést.

„A magyar választók figyelmét felhívjuk arra, hogy az Európai unió tagjaként mi európai béreket akarunk, az Európai unió tagjaként mi európai egészségügyi ellátást akarunk, az Európai unió tagjaként mi európai színvonalú oktatást akarunk, ami a jövőn alapszik. Na ez lesz az a csata, amit meg akarunk vívni.” – mondta Tóth Bertalan. 

Az EP választáson való ellenzéki együttműködésről egyelőre nem sokat tudni. Szanyi Tibor azt javasolta, hogy a baloldali pártok közös kampánnyal készüljenek.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Csárdi Antal nem csatlakozik a Tisza Párthoz, a Duna Párt pedig szerinte nem létezik + videó

Csárdi Antal nem csatlakozik a Tisza Párthoz, a Duna Párt pedig szerinte nem létezik + videó

em hiteles, amit Csárdi Antal a választás után hónapokkal előad - így reagált Vitézy Dávid a volt LMP-s politikus vádjaira, aki szerint pártja háttéralkukat kötött. Csárdi Antal függetlenként folytatja tovább, de állítása szerint sem a Tisza párthoz, sem pedig a Magyar Péter által emlegetett Duna-formációhoz nem csatlakozik, szerinte ez utóbbi nem is létezik.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A magyarok 1956 óta a szabadság népe + videó

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A magyarok 1956 óta a szabadság népe + videó

A magyarok 1956 óta a szabadság népe, az a nép, amely ma is éberen reagál minden idegen beavatkozásra, amely a nemzeti szuverenitását sérti - mondta a honvédelmi miniszter a tárcának és a Magyar Honvédségnek az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából rendezett központi ünnepségén, hétfőn Budapesten.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!