2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Poltikai hobbista

Következik:

Vezércikk 05:00

Belföld

Újraavatták a Nemzeti Vértanúk Emlékművét

A bűnök nem akkor teljesednek be, amikor elkövetik azokat, hanem akkor, amikor elfelejtik - mondta az Országgyűlés elnöke csütörtökön Budapesten, az 1918-1919-es vörösterror áldozatainak emléket állító Nemzeti Vértanúk Emlékművének újraavatási ceremóniáján.

  • Újraavatták a Nemzeti Vértanúk Emlékművét

Kövér László az V. kerületi Vértanúk terén úgy fogalmazott: mi, magyarok - akiket a kommunisták bűnös népnek neveztek, s akiket szellemi, politikai örököseik ma is annak tartanak - nem hagyjuk beteljesedni az ellenünk elkövetett bolsevista bűnöket.

A százegy éve ezen a napon meggyilkolt Tisza István miniszterelnökre is utalva kijelentette: ma a politikai terror áldozataira emlékezünk.

"Volt miniszterelnökre és volt házelnökre, katonákra és polgári személyekre, értelmiségiekre és kétkezi munkásokra, földművesekre, férfiakra, nőkre és gyermekekre, magyarokra, és mindazon zsidó, német és egyéb származású honfitársainkra, akik 1919-ben osztoztak a magyar áldozati sorsban"

- mondta a házelnök.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!