2019. szeptember 16.,
hétfő, Edit napja

Újra rács mögött az alvilág bankára

Hír TV

2018. szeptember 7., péntek 20:09, frissítve: péntek 21:05

Ismét elrendelte a Kúria az alvilág bankáraként is ismert Lakatos András előzetes letartóztatását.

Kisbandi ügyében még a debreceni ítélőtábla döntött: A férfi csalás miatt öt év fegyházbüntetést kapott. A fellebbezést követően a másodfokú tárgyalás befejezéséig azonban nyomkövetővel ellátva, bűnügyi felügyelet alá helyezték, a legfelsőbb bírói szervezet viszont felülbírálta a korábbi döntést, és szökés veszélye miatt börtönbe küldte Lakatost.

„A kúria megváltoztatta az ítélőtáblának a döntését, és a terheltnek a letartóztatását rendelte el a másodfokú eljárás befejezéséig. Itt 5 évi szabadságvesztésre ítélték az ügy terheltjét, amely egy komolyabb tartalmú szabadságvesztés, ami önmagában megalapozza ennek a döntésnek az előfeltételét, de ugyanakkor a bíróságnak néznie kell, a letartóztatás további törvényi okait is, amelyeket a törvény tartalmaz, és ezek között szerepel a bűnismétlés veszélye és egyáltalán az a tény, ha a terhelt szökést követett el, vagy ettől kellene tartani” – nyilatkozta televíziónknak Kónya István, a Kúria elnökhelyettese.