2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Háború Ukrajnában 13:00

Belföld

Újra botrányosan viselkedett Tordai Bence

Nem ez volt az első eset, hogy az ellenzéki politikus hasonló akciót hajtott végre. Pár nappal ezelőtt a Fővárosi Közgyűlés munkáját igyekezett megzavarni egy tortával. A nemzeti ünnepen pedig kigúnyolta a köztársasági elnököt és a házelnököt.

  • Újra botrányosan viselkedett Tordai Bence

Elültették a fővárosi fatelepítési program tízezredik fáját

Elültették a mintegy három éve indult fővárosi fatelepítési program tízezredik és az országfásítási program első fáját pénteken a Margitszigeten.

A fákat jelképesen Tarlós István főpolgármester és Nagy István agrárminiszter ültette el. Tarlós István elmondta, az általa 2016 őszén meghirdetett programmal a városlakók és a jövő generációja számára igen fontos klímastratégiai és egyben egy városi zöldinfrastruktúra-kérdést kívántak megoldani.

Nagy István a kormány fásítási programjáról közölte, a cél olyan ösztönző támogatási és jogi környezet kialakítása, ami önkormányzatok, magánszemélyek, állami szereplők együttműködésével növelni tudja az ország fával borított területét.

Hír TV - MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!