2025. 01. 31. Péntek Marcella napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Magyar retró 3. 11:05

Belföld

Ügynökszervezetként tartanák nyilván a külföldről pénzelt szervezeteket

Nyilvántartásba venné a Jobbik a külföldről pénzelt civil szervezeteket. A radikális párt ügynökszervezetként tartaná nyilván azokat a szervezeteket, amelyek több mint egymillió forint külföldi támogatást kapnak.

A párt frakcióvezető-helyettese példaként Bajnai Gordon alapítványát említette. A Haza és Haladást ugyanis Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter demokrata párti agytrösztje támogatja. Az alapítványhoz szorosan kötődik Charles Gati magyar származású közíró, aki korábban arról beszélt, hogy szerinte nem demokratikus eszközök bevetése is megengedett a magyar kormány megdöntésére. „Ilyen módon felmerül az a gyanú, hogy Bajnai Gordonon keresztül kívánja ezeket a demokratikus, vagy ami még érdekesebb, nem demokratikus eszközöket érvényesíteni Amerikából az amerikai háttérhatalom. Azt szeretnénk kiszűrni ezzel a törvényjavaslattal, hogy ilyen eseményekre ne kerülhessen sor” – magyarázta Gyöngyösi Márton.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

KSH: decemberben 6339 gyermek született, és 11 773 ember halt meg

KSH: decemberben 6339 gyermek született, és 11 773 ember halt meg

Az előzetes adatok szerint 2024 decemberében 6339 gyermek született, és 11 773 ember halt meg; az előző év azonos időszakához képest a születések száma 4,1, a halálozásoké 7,0, a házasságkötéseké 25 százalékkal mérséklődött - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Orbán Viktor: Magunk mögött hagytuk a baloldali kormányok bajait + videó

Orbán Viktor: Magunk mögött hagytuk a baloldali kormányok bajait + videó

– A közvélemény most ismeri meg az adatokat, de a kormány a nyers adatokat ismeri. Amikor azt mondtam, hogy repülőrajtot veszünk, tudtam, hogy hányadán állunk – fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorának adott interjúban a gazdasági adatokat értékelve.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!