2019. május 24.,
péntek, Eszter, Eliza napja

Tűz ütött ki egy idősotthonban

MTI, Hír TV

2019. március 6., szerda 09:51, frissítve: szerda 12:07

Tűz ütött ki egy hevesi idősotthonban az éjszaka, 101 embert kellett kimenekíteni – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A noszvaji háromszáz négyzetméteres épületnek a teljes tetőszerkezete égett. Az otthonban dolgozók már a tűzoltók kiérkezése előtt megkezdték az ott élők kimentését. Négy lakót a menekülés közben szerzett könnyebb sérülések miatt kórházba szállítottak.

A tűzet már eloltották, az utómunkák még tartanak – közölte a Heves megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-vel. Nagy Csaba elmondta: a hajnali 2 óra után befutott riasztást követően Egerből, Mezőkövesdről, Füzesabonyból és Pétervásáráról öt járművel több mint húsz tűzoltó érkezett a helyszínre. Ők a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett nyolc vízsugárral, bő két óra alatt fékezték meg a lángokat. Az oltást követő utómunkák még jelenleg is tartanak – tette hozzá.

Jelezte: az időközben pontosított adatok szerint a létesítményből 65 embert kellett kimenekíteni. Égési sérülést és füstmérgezést senki sem szenvedett, öt lakót kisebb felszíni hámsérülésekkel vittek kórházba a mentők.

A szóvivő tájékoztatása szerint az eddig ismeretlen okból keletkezett tűz a mintegy 500 négyzetméter alapterületű épületnek csak egy részét érintette, ezek a helyiségek azonban lakhatatlanná váltak. Az utómunkák befejezését követően helyszíni szemlét tartanak és tűzvizsgálati eljárás indul az okok felderítésére.