2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Radar ráadás 00:05

Belföld

Több sertést szeretne a kormány

2020-ig a kétszeresére akarja növelni a jelenleg 3 milliós magyar sertésállományt a kormány – mondta Fazekas Sándor Keszthelyen.

A négy helyszínre tervezett konferenciasorozat első állomásán a vidékfejlesztési miniszter arról beszélt, hogy több mint két és fél milliárd forintot fordítanak a sertéságazat fellendítésére, ami 20 ezer új munkahelyet, egészséges hazai élelmiszer-előállítást és újabb exportlehetőségeket jelent. A tárcavezető kiemelte: az ágazat fellendülését várják az 5 százalékos áfa tervezett bevezetésétől is. „A sertéságazati 5 százalékos áfa lehetővé teszi, hogy a likviditási teher nem nyomja olyan mértékig az ágazatot és annak szereplőit, mint most, hiszen elő kell finanszírozniuk az áfát” – mondta Fazekas Sándor. Hozzátette: amikor az MSZP volt kormányon, akkor kellett volna valamit tenni a sertéságazatért és az élelmiszerárakért. „Az MSZP időszakában feleződött meg a sertéslétszám Magyarországon, mi stabilizáltuk az ágazatot, és ebben az évben növekedésre számítunk” – mutatott előre a miniszter.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!