2025. 01. 31. Péntek Marcella napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Magyar retró 3. 11:05

Belföld

Több mint kétszáz rezidens kerülhet kórházakba soron kívül

  • Több mint kétszáz rezidens kerülhet kórházakba soron kívül

Soron kívül kerülhetnek a kórházakba fiatal orvosok. A Magyar Idők úgy tudja: az Emberi Erőforrások Minisztériuma már 210 szerződést aláírt a rezidensekkel. Augusztus közepén derült ki, hogy a közszférában érvényes létszámstop miatt a rezidenseket foglalkoztató Állami Egészségügyi Ellátóközpont nem veheti fel a frissen végzett orvosokat. A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének elnöke a Hír Televíziónak azt mondta: felgyorsítaná a folyamatot, ha a mentősökhöz hasonlóan kivennék a rezidenseket a létszámstopra vonatkozó kormányrendeletből.

„Kvázi egyéni elbírálás alá kerül minden egyes ilyen szerződés periodikusan, és soha nem tudhatja az adott rezidens, hogy most egy hetet két hetet, vagy egy hónapot kell várni, még annak ellenére is, hogy az ígéret meg van és a gyakorlat is azt bizonyítja, hogy alá fogják írni ezeket a szerződéseket, hiszen két héttel ezelőtt körülbelül 210 ilyen szerződés került aláírásra. Számunkra az a jelzés érkezett, hogy a kormány kiemelten és soron kívül rendezi a helyzetet. Megnyugtató lenne, ha egy kormányrendelet-módosítással a rezidenseket kivennék ebből a körből” – fejtette ki Dénes Tamás.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

KSH: decemberben 6339 gyermek született, és 11 773 ember halt meg

KSH: decemberben 6339 gyermek született, és 11 773 ember halt meg

Az előzetes adatok szerint 2024 decemberében 6339 gyermek született, és 11 773 ember halt meg; az előző év azonos időszakához képest a születések száma 4,1, a halálozásoké 7,0, a házasságkötéseké 25 százalékkal mérséklődött - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Orbán Viktor: Magunk mögött hagytuk a baloldali kormányok bajait + videó

Orbán Viktor: Magunk mögött hagytuk a baloldali kormányok bajait + videó

– A közvélemény most ismeri meg az adatokat, de a kormány a nyers adatokat ismeri. Amikor azt mondtam, hogy repülőrajtot veszünk, tudtam, hogy hányadán állunk – fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorának adott interjúban a gazdasági adatokat értékelve.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!