2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

A szabadság bolond körei 11:00

Belföld

Több mint egymilliárd forint útja tisztázatlan Gyurcsány Ferenc nyilatkozataiban

Több mint egymilliárd forint útja tisztázatlan Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének vagyonnyilatkozataiban - olvasható a Világgazdaság szerdai számában.

  • Több mint egymilliárd forint útja tisztázatlan Gyurcsány Ferenc nyilatkozataiban

A napilap szerint körülbelül havi 23 millió forintot költhetett az elmúlt négy évben Gyurcsány Ferenc, legalábbis erre lehet következtetni a leadott vagyonnyilatkozataiból. A pártelnök elnök vagyona 1,1 milliárd forinttal csökkent.

Miközben értékpapírban lévő pénze alig 90 millió forinttal gyarapodott 2016 és a 2019 között, az Altus Portfóliókezelő Kft.-től több mint 1,9 milliárd forint osztalékot vett fel négy év alatt Gyurcsány Ferenc. A párt elnökének vagyonnyilatkozataiból kiderül, hogy 2016-ban csaknem 1,2 milliárd forintos osztalékot kapott cégétől - írták.

Gyurcsány Ferenc a következő években rendre további 220-290 millió forintos osztalékot vett fel. Az első nagy értékű osztalékkifizetés után a vagyonnyilatkozatában megjelent egy valamivel több mint 641 millió forint értékű értékpapír-állomány, vagyis ekkora összeget részvényekbe vagy egyéb értékpapírokba helyezhetett el a pártelnök. Tehát már ebben az évben hiányzik több mint félmilliárd forint a vagyonnyilatkozatok alapján. A DK elnöke az egyéb vagyonának gyarapodásáról az évek során nem számolt be - közölte az újság.

A 61 milliós lakáshitele a bankhiteleknél szokásos tempóban csökkent a tavalyi 56,5 millió forintra. Újdonságként az elmúlt évről szóló beszámolójába bekerült egy ingatlanvásárlás, de ezzel kapcsolatban is csak egy 225 millió forintos foglaló. Ennek ellenértékét sem saját vagyonból fizette, hanem 150 millió forint értékben értékpapírjaira kapott kölcsönt. Vagyis e foglalóra is mindössze 75 millió forintot fordított a meglévő vagyonából - olvasható a Világgazdaságban.

"Mindebből az következik, hogy ha levonjuk a fel nem lelt 1,2 milliárd forintból a 75 millió forintot, nagyjából 1,1 milliárd forint útja továbbra is homályban marad. Hacsak azt nem feltételezzük, hogy a pártelnök havi átlagban valamivel több mint 23 millió forintot költött az elmúlt négy évben" - írta a lap.

Hozzátették, mindeközben a Gyurcsány Ferenc kizárólagos tulajdonában lévő cég, az Altus Kft. szép lassan veszít értékéből, az elmúlt években ugyanis folyamatosan veszteséges volt. Kivétel volt 2016, amikor a kft. értékesítette a tulajdonában lévő két társaságot. A cég éves árbevétele elenyésző, 2016 és 2018 között minden évben nulla vagy pár százezer forintos forgalomról adott számot.

A 2015-ben még 723 millió forintos saját tőkével rendelkező cég 2018-ban már csak 51 millió forintot tartott nyilván ezen a soron, mégpedig úgy, hogy 2016-ban a saját tőkéje 2 milliárd forint fölé ugrott. A mérlegbeszámolóból az is kiderül, hogy rövid lejáratú hitelállománya is van a cégnek, ennek 2018-as nagysága közel 314 millió forint volt, ami szintén jelentős növekedés a 2015. évi 35 millió forintról - áll a lapban..

A cég vesztesége 2018-ban csaknem 57 millió forintot tett ki, míg egy évvel korábban még 10 milliós mínuszt könyveltek el. A 2019-es adatokra még várni kell - írta a Világgazdaság.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Hatvanmillió forintos segítséget kap a leégett Hotel Silvanus

Hatvanmillió forintos segítséget kap a leégett Hotel Silvanus

Március elején égett le a térség egyik leglátogatottabb szállodájának, a visegrádi Silvanus Hotelnek a legfelső szintje és tetőszerkezete, a jelentős tűzkárt szenvedett, több mint 100 embert foglalkoztató, 4 csillagos szálloda helyreállítása elkezdődött, amelyhez a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) 60 millió forinttal járul hozzá.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!