2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Tízezrével gyűlnek a támogató aláírások

Van olyan választókörzet, ahol egy hét alatt több mint tízezren írták alá a kormánypártok bevándorlásellenes programját. A napokban fogja közölni a Fidesz, hogy pontosan hol tartanak az aláírásgyűjtésben. Közben a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) nyilvántartásba vette a Fidesz—KDNP, a Jobbik és a Momentum európai parlamenti (EP) választási listáját, negyedikként pedig a Mi Hazánk Mozgalom is leadta ajánlóíveit, megelőzve az MSZP-t, a ­DK-t, vagy az LMP-t.

  • Tízezrével gyűlnek a támogató aláírások

Egyes választókörzetekben már a tízezret is meghaladta azok száma, akik aláírták a Fidesz bevándorlásellenes programját, míg máshol mérsékeltebb az érdeklődés – értesült a Magyar Nemzet. A lap forrásai arról számoltak be: több oka is lehet annak, hogy az egyes választókerületek között jelentős különbség van az összegyűjtött támogatói aláírások számában. Egyrészt az egyes helyeken más és más módszertan mentén dolgoznak, van ahol naponta, kétnaponta kérik be a számadatokat a településekről, körzetekből, máshol sokkal ritkábban összesítenek. Az utóbbi választókerületek többek között emiatt sem tudnak a kampány elején nagyobb számot lejelentetni.

Az összegyűjtött támogatói aláírások száma függ az adott választókerületek nagyságától is, mert egyes körzetekben nyolcvanezren sem laknak, máshol több mint százezren. A Magyar Nemzet forrásai rámutattak arra is, hogy a befektetett munka megtérül, vagyis az aláírások akkor gyűlnek, ha gyűjtik is őket. A munka hatékonyságára pedig jótékony hatással van, ha helyben ismert politikusok is csatlakoznak az aláírásgyűjtéshez. A 106 választókörzetben, kétezer helyszínen, mintegy húszezer aktivista gyűjti az aláírásokat. Úgy tudni, hogy a napokban hivatalosan is közli a nagyobbik kormánypárt az első héten összegyűjtött aláírások számát.

Ami a pártok európai parlamenti választási listaállítását illeti, az NVB tegnap nyilvántartásba vette a ­Fidesz–KDNP, a Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Momentum Mozgalom listáját. A Jobbik 21 nevet tartalmazó listáját Gyöngyösi Márton, a párt elnökhelyettese és frakcióvezetője vezeti.

A kormánypártok 63 névből álló listájának élén Trócsányi László igazságügyi miniszter szerepel. A Momentum 21 nevet felsoroló listáját Cseh Katalin, a párt elnökségi tagja vezeti.

"Olyan parlamenti frakciókkal rendelkező pártokat megelőzve, mint az MSZP, a DK vagy az LMP, a Mi Hazánk leadta az EP-választáson való induláshoz szükséges ajánlásokat" – jelentette be tegnap Toroczkai ­László pártelnök a Nemzeti Választási Iroda (NVI) előtt. A mintegy hét hónapja bejegyzett párt négy nap alatt harmincezer ajánlást gyűjtött országszerte, a legtöbbet a fővárosban és az agglomerációban.

A listaállítás feltétele, hogy a párt legalább húszezer érvényes ajánlást gyűjtsön össze a választópolgároktól. A pártok április 6-án vehették át az ajánlásgyűjtő íveket, és legkésőbb április ­23-án 16 óráig kell leadniuk a megfelelő számú ajánlást, és bejelenteniük a listájukat, amelyen legfeljebb 63 jelölt neve szerepelhet.

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!