2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Tétovák a kerületek Airbnb-ügyben

Egyelőre legfeljebb tájékozódnak, egyeztetnek vagy leginkább a kormányra mutogatnak azok a budapesti ellenzéki vezetésű önkormányzatok, ahol a legnagyobb mértékű a rövid távú lakáskiadás szerepe - írta keddi cikkében a Magyar Nemzet.

  • Tétovák a kerületek Airbnb-ügyben

Bár az új, e hó elejétől hatályos rendelkezések kimondottan kerületi, települési hatáskörbe adták a döntés jogát, Karácsony Gergely főpolgármester szerint a Fővárosi Közgyűlésben is napirendre kerül a téma. Eközben a külföldi turisták kiesésével üresen áll az érintett lakások egy része vagy hosszú távú bérleményként lettek kiadva - olvasható a napilap összeállításában.

A leginkább érintett kerületek közül az egyetlen kormánypárti vezetésű Belváros üdvözölte a kérdés önkormányzati hatáskörbe helyezését. Közölték: a nagyfokú érintettség okán a rövid távú lakáskiadás ügyét folyamatosan figyelemmel kísérik, már csak azért is, mert annak idején az elsők között alkottak erre szóló helyi szabályozást. Az esetleges szigorítással kapcsolatban azonban teljes körültekintéssel kívánnak eljárni, erről tájékoztatást még nem tudtak adni.

Ezzel szemben a leginkább érintett belső budapesti kerületek - jellemzően ellenzéki - vezetése úgy tűnik, egyelőre a lépés kritizálásával és a kormányra mutogatással van elfoglalva. Az Airdna.co portál adatai szerint a "bulinegyedes" VII. kerületben még most is csaknem háromezer kiadó lakást tartanak nyilván. Az önkormányzat sajtóosztálya a kerületi igazgatási szünetre hivatkozva nem is válaszolt a Magyar Nemzet Airbnb-vel kapcsolatos kérdéseire.

Soproni Tamás, a szintén jelentős számú airbnb-s lakással bíró VI. kerület momentumos polgármestere azt közölte: az üzletág szabályozása elengedhetetlen, hogy enyhüljön a lakhatási válság, csökkenjen a túlzsúfoltság és biztosítható legyen a kerületben élők nyugalma.

A szabályozással nem az üzletág ellehetetlenítése a cél, hiszen a bejelentett, korrekt módon működtetett Airbnb-szállások családok megélhetését szolgálják - közölte a kerületvezető, hozzátéve, hogy Terézvárosban minden 15. lakást Airbnb-n adnak ki. Ugyanakkor Soproni kárhoztatta, hogy a kormány csak egyetlen eszközt ad az önkormányzatok kezébe, és szerinte kísérletet sem tesz a szektor kifehérítésére.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!