2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Tagadta a bűncselekmény elkövetését a felesége feldarabolásával vádolt darnózseli hentes

Az utolsó szó jogán tagadta a bűncselekmény elkövetését a felesége megölésével és feldarabolásával vádolt darnózseli hentes kedden, a Kúrián.

  • Tagadta a bűncselekmény elkövetését a felesége feldarabolásával vádolt darnózseli hentes

A férfit azzal vádolják, hogy 2014-ben megölte feleségét, a holttestet pedig a házukban lévő húsfeldolgozóban feldarabolta, maradványait elégette, majd egy réten szétszórta.

A férfit a Tatabányai Törvényszék 2019 márciusában bizonyítottság hiányában felmentette a vád alól, a Győri Ítélőtábla azonban testi sértés miatt hét év börtönbüntetésre ítélte a férfit. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett.

A harmadfokon eljáró Kúria keddi tárgyalásán a vádlott távmeghallgatással vett részt. A férfi az utolsó szó jogán azt mondta, nem tud olyan tényről, bizonyítékról, ami igazolná, hogy elkövette a vádiratban foglaltakat. Kiemelte: nem követte el a bűncselekményt, amivel megvádolták, és kérte a Kúriát, hogy a Tatabányai Törvényszék felmentő rendelkezését hagyja helyben.

MTI

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!