2025. 01. 31. Péntek Marcella napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Magyar retró 3. 11:05

Belföld

Tábornokper: a sajtóval veszekszik az ügyészség

Cáfolta az ügyészség szóvivője azokat az állításokat, amelyek a tábornokperrel kapcsolatban jelentek meg a sajtóban. Például azt, hogy mindössze egyetlen terhelő vallomás állt rendelkezésre bizonyítékként a vádhatóság számára. Fazekas Géza visszautasította azt is, hogy törvénytelenül jutottak a dandártábornok vallomásához. A 17 vádlott közül 15-öt múlt héten első fokon felmentett a bíróság, az ügyészség fellebbezett.

Viszkisdoboz.blog.hu. Ezt az internetes naplót Fapál László, a Honvédelmi Minisztérium volt közigazgatási államtitkára, a HM-vesztegetési ügy másodrendű vádlottja írja hónapok óta. Az elnevezés arra utal, hogy az ügy egy másik vádlottja, O. János dandártábornok állítása szerint Fapál több millió forint vesztegetési pénzt tett el egy fém italosdobozban, és megosztotta egyik főnökével is a minisztériumban. A kirúgott államtitkár blogjában hazugságnak nevezi a viszkisdoboz történetét. Első fokon a bíróság is felmentette őt és tiszttársait. A Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa szerint az ügyészség törvénytelen módon szerezte be O. János kulcsfontosságú vallomását, mert büntetlenséget ígért neki, ha mindent elmond.


Az ügyészség szóvivője elismerte, hogy először rossz figyelmeztetést adtak a dandártábornoknak, ezt azonban hamar pontosították. O. János pedig fenntartotta, sőt kiegészítette vallomását.

Fazekas Géza cáfolt több, a tábornokperrel kapcsolatban a sajtóban megjelent állítást is. Az egyik lap például azt írta: a legtöbb vádlott ellen csak a dandártábornok vallomása szolgált bizonyítékként.

Fazekas Géza emlékeztetett arra is, hogy két katonatiszt ügyét még a nyomozás alatt elkülönítették, mert csak egy cselekményben vettek részt. A tábornokot és az ezredest azóta jogerősen is két év szabadságvesztésre ítélték. A bíróság szerint egy dísztőrkésekre kiírt közbeszerzésben vesztegették meg őket egy-egy millió forinttal.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

KSH: decemberben 6339 gyermek született, és 11 773 ember halt meg

KSH: decemberben 6339 gyermek született, és 11 773 ember halt meg

Az előzetes adatok szerint 2024 decemberében 6339 gyermek született, és 11 773 ember halt meg; az előző év azonos időszakához képest a születések száma 4,1, a halálozásoké 7,0, a házasságkötéseké 25 százalékkal mérséklődött - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Orbán Viktor: Magunk mögött hagytuk a baloldali kormányok bajait + videó

Orbán Viktor: Magunk mögött hagytuk a baloldali kormányok bajait + videó

– A közvélemény most ismeri meg az adatokat, de a kormány a nyers adatokat ismeri. Amikor azt mondtam, hogy repülőrajtot veszünk, tudtam, hogy hányadán állunk – fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorának adott interjúban a gazdasági adatokat értékelve.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!