2022. 07. 06. Szerda Csaba napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Belföld

Szijjártó: újabb 17 milliárd forintos beruházást hoz létre a kínai Chervon Auto Miskolcon

A Chervon Auto kínai járműipari vállalat újabb 17 milliárd forintos beruházást hoz Miskolcra, ahol csúcstechnológiás berendezésekkel fém öntvényeket fog előállítani elektromos járművek számára - jelentette be hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A minisztérium tájékoztatása szerint a tárcavezető a budapesti bejelentésen közölte, hogy az állam négymilliárd forinttal támogatja a 122 új munkahely létrehozásával járó fejlesztést. Ennek keretében kapacitásbővítést hajtanak végre a cég miskolci alkatrészgyártó üzemében, amelynek építését tavaly hirdették meg a társaság első, Kínán kívüli zöldmezős beruházásaként.

Beszédében mindenekelőtt hangsúlyozta, hogy az utóbbi egy-másfél évtizedben gyors és határozott változások mentek végbe a világgazdaságban és a világpolitikában, alapvetően tolódtak el ezek súlypontjai, ráadásul a folyamatot a koronavírus-járvány csak még inkább felerősítette.

"A korábbi technológiai fejlettségi előnye a Nyugatnak némiképpen elpárolgott, a keleti vállalatok mögötti pénzügyi erő jelentősen megnőtt, a munkaerő szempontjából pedig mindig is jobban álltak, mint mi" - mondta.

Szijjártó Péter szerint ezért is volt rendkívül fontos a keleti nyitás stratégiájának meghirdetése, amely mára egyértelműen sikertörténetnek számít, annak nyomán ugyanis új piacok és fejlesztési források nyíltak meg. A keleti országokba irányuló magyar export 45 százalékkal, a kereskedelmi forgalom 48 százalékkal bővült, és az utóbbi három évben keletről érkezett a legtöbb beruházás hazánkba - sorolta.

Kitért arra is, hogy a tavalyi volt minden idők legsikeresebb éve a magyar-kínai együttműködés terén: a magyar export értéke 20 százalékkal, 2,5 milliárd dollárra nőtt, a teljes kereskedelmi forgalom pedig 11 százalékkal bővült, volumene így meghaladta a rekordnak számító 12 milliárd dollárt, és a folyamat az idei évben is folytatódott.

Aláhúzta: Magyarországon mára közel háromszáz kínai vállalat mintegy húszezer embernek ad munkát, amiből a hazai gazdaság minden szempontból sokat profitál.

A miniszter végül kiemelte, hogy az autóipari forradalom a világgazdaság egyik legjelentősebb folyamata, és ennek a "passzátszelét keletről fújják", onnan szállítanak eszközöket a nagy nyugati gyártóknak, így "elképesztő erejű" globális verseny zajlik a kínai beruházásokért is.

Úgy vélekedett, hogy azok az országok lehetnek sikeresek a jövőben, amelyek képesek magukhoz vonzani az autóipar új korszakának beruházásait, márpedig Magyarország az európai elektromos autóipar egyik éllovasa, és ez a pozíciója a jövőben tovább fog erősödni.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Radar - Napozás és napvédelem

Ha nyár akkor napozás, ha napozás akkor pedig napvédelem. De mitől jó egy napvédőkrém, illetve milyen is a jó naptej? Egy bőrgyógyász segítségével jártunk utána ennek.

Műsorok

CPAC Hungary - élőben a HírTV műsorán

Európában először Budapesten, május 19-20-án rendezik meg a Conservative Political Action Conference-t (CPAC, konzervatív politikai akciókonferencia). Az előadásokat a HírTV, a Facebook-oldalunk és a Youtube-csatornánk élőben közvetíti.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!