2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Belföld

Szijjártó: Nógrádban 3250 munkahelyet véd meg a kormány versenyképesség-növelő programja

Nógrád megyében 3250 munkahelyet véd meg a versenyképesség-növelő program; a térségben 12 vállalat kötelezte el magát beruházások végrehajtása mellett, amikor a kormány tavasszal meghirdette a munkahelyeket megőrző programot - mondta a külgazdasági és külügyminiszter Rétságon kedden, amikor a főként autóipari alkatrészeket gyártó AFT Hungary Kft.-nek átadta a támogatói okiratot.

  • Szijjártó: Nógrádban 3250 munkahelyet véd meg a kormány versenyképesség-növelő programja

 Szijjártó Péter hozzátette: összesen 6,3 milliárd forint értékben jön létre beruházás a megyében, melyhez a kormány 2,8 milliárd forint támogatást biztosított.

A rétsági AFT Hungary Kft. 500 millió forintos beruházásához 250 millió forinttal járul hozzá az állam. A miniszter elmondta: az amerikai tulajdonú vállalat a fejlesztéssel a legmodernebb technológiát állítja üzembe, háromszorosára növelve termelési kapacitását, a támogatás 117 dolgozó munkahelyét védi meg.

Szijjártó Péter a szerződésátadási ünnepségen leszögezte: a világjárvány idején a kormánynak kötelessége biztosítani az emberek életét, egészségét, az ország működőképességét, aminek alapja, hogy a gazdaság működjön. A magyar gazdaság nem a nemzetközi hitelektől, hanem a magyar emberek munkájától sikeres, a kormány ezért fogott össze azokkal a vállalatokkal, amelyek a legnehezebb helyzetben sem az elbocsátás, hanem a beruházás mellett döntöttek - tette hozzá.

"Nem a munkanélküliség finanszírozására, hanem a munkanélküliséggel szembeni harc finanszírozására csoportosítottuk át az ország gazdasági, pénzügyi erőforrásait" - fogalmazott, hozzátéve: a nehéz helyzetben beruházó vállalatok hosszú távon versenyelőnyre tesznek szert.

A tárcavezető kitért arra, hogy a magyar gazdaság zászlóshajója az autóipar, amelyet több mint 200 vállalat képvisel Magyarországon, több mint 170 ezer embernek ad munkát, és a feldolgozóipari kibocsátás 30 százalékát állítja elő.

Balla Mihály (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője nagyon fontosnak nevezte a kormány által nyújtott támogatást. Elmondta, a legtöbb rétsági cég exporttevékenységet folytat, ezek a vállalatok adják a Nógrád megyei export közel 18 százalékát.

Kurusa Ádám, az AFT Hungary Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: értékesítésük 50 százaléka az autóiparhoz kapcsolódik, ennek 80 százalékát elveszítették április és június között a koronavírus okozta válságban, de büszkék arra, hogy egyetlen dolgozójuktól sem váltak meg.

A kft. beszállítója az elektromos autózásban meghatározó Tesla és Jaguár cégeknek, és mint Kurusa Ádám elmondta, az autóipari beszállítás mellett visszatérnek az orvosi eszközök piacára, és jó esélyekkel indulnak a repülőgépek alkatrészeinek gyártásában is.

A nyilvánosan hozzáférhető adatok szerint az AFT-Hungary a 2019. július 1. és a 2020. június 30. közötti üzleti évében 1,958 milliárd forint nettó árbevétel mellett 74,62 millió forint adózott eredményt ért el, míg az előző üzleti évet a társaság 2,645 milliárd forint bevétellel és 118,5 millió forint adózott veszteséggel zárta.

Szijjártó: a Zalakerámia Zrt. fejlesztése a magyar gazdaság erősödésének értékmérője

Magyarországot bő egy évtizede még ledöntötte volna a lábáról egy mostanihoz hasonló járvány okozta válság, mára azonban a gazdaság életerőssé vált, és ennek a Zalakerámia Zrt. több mint 22 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházása is fontos értékmérője - hangoztatta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Romhányban, a vállalat fejlesztéséről tartott sajtóeseményen.

 Szijjártó Péter kiemelte: a Zalakerámia 2021-2025 között tervezi megvalósítani beruházását, amellyel a cég a térség meghatározó burkolóanyag-gyártójává válik. A bővítés részeként megépül egy új gyár, modernizálják a jelenlegi technológiát, és egy logisztikai bázist is kialakítanak Romhányban.

A tárcavezető elmondta: a fejlesztéssel a cég 210 új munkahelyet teremt, megháromszorozza helyi gyártókapacitását, és a tervek szerint külpiaci részesedését is jelentősen növeli, ehhez a kormány 5,5 milliárd forint támogatást nyújt.

A projekt részeként a társaság egy oktatási központot is létrehoz, amely biztosítja az ágazat munkaerő-utánpótlását - tette hozzá a miniszter.

Kiemelte, hogy a bővítés lehetőségét komoly nemzetközi versenyben nyerte el Magyarország, köszönhetően az itt dolgozók teljesítményének. A gazdaság helyzetét elemezve Szijjártó Péter úgy fogalmazott: "a járvány mindannyiunk életét fenekestől felforgatta". A védekezés első szakaszát hazánk sikerrel vette, a második hullám azonban még nagyobb kihívások elé állítja a világgazdaság és világpolitika minden szereplőjét - jegyezte meg. A kormány célja, feladata és kötelessége megvédeni az emberek életét és egészségét, ezzel párhuzamosan biztosítva az ország működőképességét, ehhez a gazdaságnak is működnie kell - mutatott rá, közölve, hogy a kabinet ezért nem a munkanélküliséget, hanem az ez elleni harcot finanszírozza, ebben pedig elsőszámú szövetségesei azok a cégek, melyek nem leépítenek, hanem fejlesztenek a nehéz körülmények ellenére is. Így továbbra is reális a cél, hogy Magyarország ne csak túlélje a járványt, de megerősödve és versenytársainál kedvezőbb pozícióban kerüljön ki belőle - mondta. Magyarország és a Zalakerámia tulajdonosa, az osztrák Lasselsberger-csoport közötti együttműködést méltatva Szijjártó Péter kitért arra is, hogy az osztrák cégek hazánk harmadik legjelentősebb beruházói, Ausztria pedig az évente 11 milliárd eurós forgalmával a második legfontosabb kereskedelmi partner. Jaramani Rafik, a Zalakerámia Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a kapacitásbővítéssel együtt egy okosüzemet szeretnének létrehozni Romhányban az ipar 4.0 jegyében. Ez lehetővé teszi, hogy termékeikkel - melyekkel Magyarországon 30 százalék feletti részesedéssel piacvezetők - világviszonylatban is versenyképesek legyenek. A fejlesztés reményeik szerint a cég jelenleg 7-7,5 százalékos export részarányát 30-35 százalékra emeli, elsősorban a környező országokba irányuló értékesítés növelésével - fűzte hozzá. Balla Mihály, a térség országgyűlési képviselője a Zalakerámia Zrt. jelentőségéről szólva kifejtette: a társaság immár hagyományosan, és a koronavírus-járvány ellenére most is példamutató szerepet vállal a térség és a megye gazdaságának fellendítésében. Egyúttal előremutatónak nevezte, hogy a vállalat egyre nagyobb hozzáadott értékkel állítja elő termékeit.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!