2024. 05. 11. Szombat Ferenc napja
Jelenleg a TV-ben:

Szélesvásznú történelem - Egy szoknya egy nadrág

Következik:

Híradó 23:00

Belföld

Szijjártó: Magyarország nem szállít fegyvereket

Orbán Viktor miniszterelnök kedden Londonban világossá tette, hogy Magyarország nem küld katonákat és nem szállít fegyvereket Ukrajnába, sőt azt sem engedi, hogy a területén keresztül vigyenek fegyvereket közvetlenül az Oroszország által megtámadott államba - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.

  • Szijjártó: Magyarország nem szállít fegyvereket

Szijjártó Péter azt követően nyilatkozott, hogy Londonban megtartották a visegrádi négyek (V4 - Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia) miniszterelnökeinek és Boris Johnson brit kormányfőnek a csúcstalálkozóját, majd a magyar miniszterelnök kétoldalú megbeszélést folytatott a brit kormányfővel.

A repülőgépről leszállva a tárcavezető azt mondta, hogy álhírek jelentek meg az egyeztetésekről.

Kiemelte, hogy a találkozók napirendjén szinte kizárólag az ukrajnai háború témái és a konfliktusból fakadó biztonsági kihívások szerepeltek.

A visegrádi négyek egytől egyig a békében érdekeltek, segítséget is nyújtanak Ukrajnának, azonban mindegyikük másféleképpen.

A többi V4-es állam vagy fegyvert szállít, vagy átengedi a fegyverszállítmányokat, míg a magyar kormány az ország történetének legnagyobb humanitárius akciója keretében nyújt segítséget, és kizárólag humanitárius segítséget ad - közölte Szijjártó Péter.

A miniszter hangsúlyozta: elfogadják, hogy más államok eltérően gondolkodnak a kérdésről, de nekik a legfontosabb Magyarország és a magyar emberek biztonságának megőrzése. A cél, hogy Magyarország ne keveredjen bele a konfliktusba - nyomatékosította, megjegyezve, hogy ezt Orbán Viktor kedden elmondta a partnereinek.

Szijjártó Péter hozzátette: azt is meg akarják akadályozni, hogy a magyar emberekkel fizettessék meg a háború árát.

A magyar kormány nem tud támogatni olyan szankciós intézkedéseket, amelyek veszélybe sodornák az ország energiaellátását - emelte ki.

Ha nem érkezik orosz földgáz Magyarországra, akkor "nem lesz fűtés, nehéz helyzetbe kerül az ipar", ha pedig nem épül tovább a Paksi Atomerőmű, akkor négyszeresükre nőnek a rezsiköltségek - sorolta.

A miniszter közölte, hogy szerdán Szerbiába mennek tárgyalni.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!