2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:15

Belföld

Szerződést szeghettek a Pesti úton

A Magyar Nemzet közérdekű adatigénylésben kérte ki a Fővárosi Önkormányzat Pesti Úti Idősek Otthona és az orvosi ellátást végző Házidoktor 17 Kft. közötti szerződéseket. A 2018. július elsejétől érvényes dokumentum szerint a Házidoktor 17 Kft.-nek számos kötelezettsége volt az intézményben, például „az ellátottak egészségi állapotának rendszeres ellenőrzése” sok egyéb teendő mellett. A határozatlan időre szóló szerződés értelmében 13,2 millió forint díjazást kapott a Házidoktor 17 Kft. évente.

  • Szerződést szeghettek a Pesti úton

A nyilvánosságra került információk alapján felmerülhet a szerződésszegés esete, az idősotthon több lakójánál ugyanis kiszáradást és rühességet állapítottak meg, valamint az orvosi jelenlét is kérdéses volt egyes időszakokban.

– Amennyiben a szerződésben előírt orvosi jelenlét hiányát megállapítják, annak akár súlyos jogkövetkezményei lehetnek – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője. Hozzátette: nehezen történhetett meg a szerződés szerinti kötelezettség teljesítése, ha a járvány legnehezebb időszakában valóban nem volt jelen orvos az idősotthonban. 

Korábban György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára elmondta:

„Az idősotthonban végzett kormányhivatali vizsgálatok egyértelmű eredményt hoztak, napokon, sőt akár heteken keresztül nem volt napi nyolcórás orvosi jelenlét az intézményben, még akkor sem, amikor már tömeges fertőzések voltak.”

A teljes cikk IDE kattintva elérhető

Magyar Nemzet

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

A Fidesz-KDNP európai parlamenti kampánynyitóján Orbán Viktor miniszterelnök felidézte, hogy az e heti kétnapos Nemzeti Konzervativizmus Konferenciát (NatCon) három brüsszeli polgármester is megpróbálta betiltani, de a rendezvény végül lezajlott. A kormányfő most elhozta magával a betiltó határozat szövegét. Kiderült, milyen is a brüsszeli jogállamiság.
Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely elnémult budapesti terveimre

Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely elnémult budapesti terveimre

Karácsony Gergely elnémulva reagált budapesti terveimre. Én is elnémulnék a főpolgármester úr helyében, ha ilyen csapnivaló 4,5 év állna mögöttem városvezetőként - mondta Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje a Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!