2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Szentkirályi Alexandra: Megnő a védettségi igazolvány jelentősége

  • Szentkirályi Alexandra: Megnő a védettségi igazolvány jelentősége

Ha a beoltottak száma eléri a 4 milliót, megnő a védettségi igazolvány jelentősége, számos szolgáltatás ugyanis csak ezzel lesz igénybe vehető - ezt mondta közösségi oldalán a kormányszóvivő.

Szentkirályi Alexandra hangsúlyozta: védettségi igazolványt azok kapnak, akik beoltatták magukat, igazoltan átestek a fertőzésen vagy fertőzést igazoló ellenanyag-vizsgálaton vettek részt.

Hozzátette: az igazolványt a kormányhivatal állítja ki, és az érintettek az első oltástól vagy a kérvény beadásától számított két héten belül kapják kézhez.

"Ennyi idő a szakértők szerint már nagyfokú védettséget jelent. A védettségi igazolvány pótlása iránti kérelmet pedig elektronikus úton, a kormányhivatalok elektronikus űrlapjain, vagy pedig bármelyik kormányablakban személyesen lehet benyújtani. Az ügyfélkapu regisztrációval rendelkezők pedig a magyarorszag.hu-n is igényelhetik ezt az igazolványt, ha az nem érkezett meg. Továbbá a vedettsegiigazolvany@1818.hu email címen is lehet jelezni a hiányt."

- mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

 

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő teljes Facebook-videóját ide kattintva tudják megtekinteni.

 

HírTV, Facebook

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!