Megjelent az MCC Magyar Összetartozás Intézete Látkép című sorozatának 7. része. Balázs D. Attila írása most Kárpátalja magyar városairól és szorongatóan időszerű kérdéseiről szól.
A 2010-es kormányváltás óta mintegy 30 ezermilliárd forint jutott az egészségügyre, az idei költségvetésben pedig 3200 milliárd forint jut az ágazatra, ami 2 ezermilliárddal több, mint 2010-ben volt – közölte a pénzügyminiszter.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
Lassan megérkezik az árvíz a Szigetközbe, a Duna többi szakaszán pedig továbbra is felkészülnek az Országos Vízügyi Főigazgatóság szakemberei az árra. A részletekről Siklós Gabriella az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője, majd munkatársaink számoltak be a Híradóban.
Drámai hangvételű közleményt juttatott el az MTI-hez az Egyesület a Római Partért. Sajnálatosnak tartják, hogy Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely a fővárosi közgyűlés megkérdezése nélkül döntötte el, hogy a Királyok-Nánási úton szeretne gátat látni.
Magyarország most sokkal fejlettebb védekezőképességgel rendelkezik, mint a 2013-as árvíz során – erről beszélt a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.