2021. január 21.,
csütörtök, Ágnes napja

Szeméremsértéssel és könnyű testi sértéssel gyanúsítja a rendőrség Donáth Lászlót

Magyar Nemzet

2020. január 2., csütörtök 22:00

A PestiSrácok.hu információi szerint szeméremsértés és könnyű testi sértés gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki Donáth Lászlót, az MSZP egykori politikusát, a momentumos Donáth Anna édesapját.

Korábban a TV2 hírműsorában számoltak be arról hónapokkal ezelőtt, hogy botrányos történetek szivárogtak ki az egyik fővárosi szeretetotthonból: az egyik ott dolgozó lelkész több alkalmazottat is zaklathatott, az érintettek viszont nem mertek lépni az ügyben. A lelkész ugyanis az a Donáth László, aki 16 éven keresztül volt az MSZP országgyűlési képviselője, és aki nagy befolyással bír a mai napig. Az egyik dolgozó azonban szembeszállt az egykori politikussal, és feljelentette őt. Az ügyben nyomozás is indult a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK) szexuális kényszerítés gyanúja miatt – írja a PestiSrácok.hu.

Az egyik, zaklatásokat átélt nő nyilatkozott is a 888.hu-nak: „Sokan és sokáig szenvedtünk tőle. Az idősek és a kövérek megúszták. Ahogy meghallottuk a hangját, amikor bejött az épületbe, már rohantunk. Volt, hogy a wc-be befutottunk elbújni, mert ha szembetalálkozott vele az ember, akkor mi volt? Jöjjön a tornaszobába, kedves! És akkor bevitt mindenkit, elkezdett beszélgetni persze, aztán mindig volt egy kis combfogdosás meg fenékpaskolás. És ez csak a mindennapos, alap volt. Akivel csak lehetett, azzal kikezdett. A folyosón, a lépcsőn elkapta az embereket” – mondta a nő.

Donáth a megjelent hírekkel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy „politikai karaktergyilkosság áldozata”, ugyanakkor a PestiSrácok.hu információi szerint a rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki a volt politikust, aki szabadlábon védekezik.

A PestiSrácok.hu megkereste a hatóságot is: a BRFK sajtóosztálya azt közölte, hogy az ügyben egy főt hallgattak ki gyanúsítottként szeméremsértés vétség és könnyű testi sértés bűntett gyanúja miatt, ám a folyamatban lévő nyomozásra hivatkozva további tájékoztatást nem kívántak adni.

Magyar Nemzet