2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Célpont 09:05

Belföld

Szabó Bálint ezúttal sem mutatta meg a hangfelvételt

Nem borított Szabó Bálint az őszödi beszéd kiszivárogtatásával összefüggésben indított személyiségi jogi perben, a Szegedi Törvényszéken. A kezdetben az MSZP-ben, majd a Gyurcsány-pártban politizáló férfi ezúttal sem hozta nyilvánosságra az állítólagos hangfelvételeit. Szili Katalin hazugnak, Baja Ferenc pedig politikai kalandornak nevezte a tárgyalóteremben.

Szabó Bálint a tárgyalás előtt tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy szerinte az őszödi beszéd kiszivárogtatása jó példa az MSZP és a Fidesz konspiratív összefonódására. Megismételte, hogy a gyurcsányi hazugságokat leleplező hangfelvételt a szocialista párt akkori vezetői juttatták el Rózsa-Flores Eduardo közvetítésével a Fideszhez. Rózsa-Florest, akivel 2009-ben gyanús körülmények között végeztek Bolíviában, még a KISZ-es időkből ismerték az MSZP-ben. „Én ezúton szólítom fel az érintetteket, mind a korábbi, mind a jelenlegi titkosszolgálatokat felügyelő politikusokat, adott esetben minisztert, hogy szíveskedjen haladéktalanul nyilvánosságra hozni, hogy ment-e bármilyen jelzés Magyarországról Bolíviába arra vonatkozóan, hogy Rózsa Flores Eduardo és két társa Bolíviába fognak utazni. Van-e bármiféle összefüggés Eduardo halála és az őszödi beszéd kiszivárogtatása kapcsán betöltött szerepében?” – tette fel a kérdést Szabó Bálint.

Szabó Bálint, aki először az MSZP-ben, majd a Gyurcsány-pártban politizált, először a Heti Válasznak beszélt arról, hogy az őszödi beszédet 2006 nyarán Katalin, Ferenc és Imre játszotta le Rózsa-Floresnek. Vezetékneveket nem említett, de a megnevezetteket a sajtó Szili Katalinnal, Baja Ferenccel és Szekeres Imrével azonosította. „Hangsúlyozom még egyszer, semmi közöm. Szemébe mondom az alperesnek, hogy hazudott, hiszen sem Rózsa Florest nem ismertem, soha életemben vele nem találkoztam és a lakásán soha életemben nem voltam” – mondta Szili Katalin.


Szabó Bálint korábban azt mondta, állítását hangfelvétellel tudja igazolni. Baja Ferenc a tárgyalóteremben felszólította, hogy tegye közzé bizonyítékait. „Soha, semmilyen alkalommal önnel egy légtérben nem voltam. Ha erre lenne bármilyen bizonyítéka, már előállította volna, de nincs, nem lehet. Sem hangfelvétel, sem képfelvétel, sem bármilyen más dokumentum önnek nem áll rendelkezésére. Ez az állításom” – vélekedett Baja Ferenc.

A személyiségi jogi per Szekeres Imre volt honvédelmi miniszter és MSZP-elnökhelyettes meghallgatásával folytatódik.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Annak ellenére, hogy a Kutyapárt megnyerte az előválasztást a Hegyvidéken, Gyurcsányék ráindítják a jelöltjüket. A Kutyapárt szerint a DK, a DK szerint a pedig Kutyapárt az akadálya annak, hogy legyőzzék a Fideszt a XII. kerületben.
Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

Ma indul a választási kampány Magyarországon, és mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!