2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Soltész Miklós: fontos, hogy az egyházak értékeket adjanak tovább

Fontos, hogy az egyházak továbbadják a családba vetett hit és a férfi-nő kapcsolat értékét - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Debrecenben, egy református óvoda bokrétaavató ünnepségén.

  • Soltész Miklós: fontos, hogy az egyházak értékeket adjanak tovább

Soltész Miklós hangsúlyozta: az önkormányzatoknak és az egyházaknak is mindent meg kell tenniük a teremtett világ természetes rendjének fenntartása érdekében. "Ha az egyház tovább tudja adni ezeket az értékeket, akkor Magyarországon nem lesz az a gender-őrület, ami Nyugat-Európában jellemző, és aminek következtében családokat tesznek tönkre" - fogalmazott.

Hozzátette: a Magyarországi Református Egyház komoly feladatot vállalt azzal, hogy mintegy 30 milliárd forintból országszerte új óvodákat épít. A fejlesztés jól illeszkedik a kormány tíz évvel ezelőtt elindított programjához, amelynek eredményeként 16 ezer új óvodai férőhely jött létre Magyarországon. A mintegy 330 ezer óvodás közül 26 ezren valamelyik felekezet intézményébe járnak - fűzte hozzá.

Kósa Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője emlékeztetett: a kormány 2010-ben azt a célt tűzte ki, hogy az egyházi intézmények aránya érzékelhető részt tegyen ki a magyar oktatási rendszeren belül. "Szerte az országban jól halad ennek a célnak az elérése, amelynek során azt a tényt ültetjük át a gyakorlatba, hogy Magyarország, a magyar emberek legszilárdabb erkölcsi alapja a keresztény tanításon alapszik" - mondta.

Széles Diána (Fidesz-KDNP), Debrecen alpolgármestere kiemelte: a város református oktatási intézményeiben Debrecen hagyományait megtartó nevelés folyik, amely segít a családoknak az értékek megőrzésében. Iszlai Endre, a Debrecen-Nagysándor-telepi Református Missziói Egyházközség lelkipásztora hangsúlyozta: a Magyarországi Református Egyház országos óvodaprogramjának keretében állami támogatással 66 óvoda épül, illetve újul meg. A Tiszántúlon és a Dunamelléken 23-23 óvodát, a Tiszán innen és a Dunántúlon pedig 10-10 óvodát érint a beruházás. A reformátusok egyházközségi, egyházmegyei és egyházkerületi óvodáiban jelenleg 7100 férőhely van, a program befejezését követően 3200 gyermekkel többet tudnak majd ellátni, és ötszázzal nő a foglalkoztatottak száma - ismertette.

A debreceni Nádsíp utcában egy 3600 négyzetméteres telken 844 négyzetméteres óvoda épül. A négy csoportszobában összesen 100 gyermeket tudnak ellátni. A 370 millió forintból megvalósuló beruházás a tervek szerint jövő nyárra készül el.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!