A kormány osztozik a helyi közösségek fájdalmában - mondta Semjén Zsolt a „Kiűzetés” emlékműve előtt elmondott beszédében, hangsúlyozva: az elűzés, az elüldözés történelmi bűn, amely egy olyan népcsoporttal történt, amely évszázadok óta szerves része a magyar történelemnek, a magyar államnak.
A miniszterelnök-helyettes emlékeztetett arra, hogy a kitelepítés 1946-tól az ország északkeleti részét leszámítva minden, németek által lakott régiót érintett. Három hullámban zajlott le, 1946. január 19-e és 1948. június 15-e között, és mintegy kétszázezer embert, közöttük csaknem ötezer eleki lakost érintett.
Mint mondta, a kitelepítés szó volt a hivatalos elnevezés. „Valójában a magyarországi németek, svábok megbélyegzését, megalázását, kifosztását és elűzését jelenti” - tette hozzá.
Semjén Zsolt világtörténelmi összefüggésekre utalva kiemelte, hogy a kitelepítések története nem speciális magyar gyakorlat volt. Már 1943-ban, a Teheráni Konferencián eldőlt, hogy Lengyelország új határainak kitűzésével a nagyhatalmak megállapodtak a kitelepítésekben. Ennek következtében összességében 9 millió németnek kellett elhagynia szülőföldjét.
Kitért arra: „az Európai Unióban van, ahol a mai napig nem hajlandók a jogrendből a Benes-dekrétumokat kitörölni. Azokat a dekrétumokat, amelyek a német és magyar lakosság kollektív bűnösségét deklarálták”. „Teljességgel összeegyeztethetetlen az Európai Unió alapjogi chartájával. Brüsszelnek ez nem szúr szemet” - jelentette ki.
Semjén Zsolt ez követően megkoszorúzta az emlékművet.
A megemlékezés előtt az eleki Sarlós Boldogasszony-templomban Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök mutatott be szentmisét. A püspök azt hangsúlyozta, hogy azért kell emlékezni az eleki németek elűzésére, hogy „még egyszer hasonló aljasság ne fordulhasson elő”.
