2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben

Következik:

Európai Híradó 04:00

Belföld

Részegen késelte halálra barátját

Bíróság elé állt Kaposváron az a férfi, akit emberöléssel vádol az ügyészség. A férfi az egyik Somogy megyei faluban szóváltást követően leszúrta ismerősét.

  • Részegen késelte halálra barátját

A vádlott és a sértett idén februárban napokig ittak együtt, de összevesztek. Dulakodni kezdtek, a vádlott egyik kezével fojtogatta, a másikban egy konyhakést tartva mellkason szúrta ismerősét. A férfi a helyszínen meghalt.

„A sértett halála a szúrt sérülés következtében állt be. Ugyanakkor a nyaki sérülések is, tehát a fojtás okozta sérülések is a halálát okozták volna. Mindezen tényállás alapján Müller János vádlottat, mint többszörös visszaesőt emberölés bűntettével vádolom” – kezdte vádbeszédét Fekete Róbert, a Somogy Megyei Főügyészség ügyésze.

A vádlott a rendőrségen először tagadott, majd annyit mondott, annyira be volt rúgva, hogy semmire nem emlékszik. Később úgy módosított, ismerőse szidta az édesanyját, mérges lett, ezért szúrt.

„Dulakodás közben történhetett is a szúrás, a tragédia, amire sajnos – kihagy az agyam – nem tudom, mert én nem akartam biztos megszúrni szegényt. Én nem azért hívtam oda, hogy megszúrjam, vagy bántalmazzam. Én befogadtam, a lakásomat neki akartam adni” – mondta el M. János, a bűncselekmény vádlottja.

A vádlottnak az emberölés mellett élettársa korábbi bántalmazása miatt is felelnie kell. A tárgyalás tanuk és szakértők meghallgatásával folytatódik, elsőfokú ítélet még idén várható.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!