2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

A szabadság bolond körei 11:00

Belföld

Potápi: Újra megéri magyarnak lenni a Vajdaságban

A vajdasági gazdaságfejlesztési programnak köszönhetően újra megéri magyarnak lenni és gazdálkodni a Vajdaságban, hiszen lehetőség van kihasználni a szerb és az uniós lehetőségeket, de a magyar kormány pályázati lehetőségeit is - hangsúlyozta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerdán Palicson.

  • Potápi: Újra megéri magyarnak lenni a Vajdaságban

A vajdasági városban adták át a vajdasági gazdaságfejlesztési program mentorprogramjának díjait szerdán. Az államtitkár sikeresnek nevezte a mentorprogram egy évét. Mint mondta: nem véletlenül esett a választás a Vajdaságra, hogy ott kezdődjön meg a mentorprogram, hiszen több nemzetpolitikai kezdeményezés is ebből a térségből indult korábban, végül pedig össznemzeti szintre emelkedett. Potápi Árpád János példaként a kettős állampolgárság megadását, valamint a gazdaságfejlesztési program elindítását említette.

Potápi Árpád János rámutatott, hogy a nemzetpolitika irányváltása nem volt véletlen, 2010 és 2014 között kidolgozták azokat a jogszabályokat, amelyek a nemzeti összetartozást erősítették, ezt követően pedig a szülőföldön történő boldogulást erősítette a nemzetpolitika. A gazdaságfejlesztési program pályázati lehetőségeinek köszönhetően több magyar család is úgy döntött, hogy visszatér szülőföldjére - hívta fel a figyelmet az államtitkár. Mint mondta: a mostani egy olyan pillanat a nemzetpolitikában, amelyet meg kell ragadni. "A cél az, hogy a továbbiakban is úgy dolgozzunk, hogy az utánunk következő generációknak is lehetőséget teremtsünk" - húzta alá.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke kiemelte: a vajdasági magyar és a magyarországi politika feladata az, hogy az itt élők identitásának megőrzését és szülőföldön történő boldogulását segítse. Mint mondta: a nemzetpolitika hangsúlyai változnak, korábban az identitásmegőrzés volt a cél, most viszont már az egzisztenciális kérdések kerültek előtérbe. Az a cél, hogy olyan eszközrendszer legyen a kezünkben, amivel segíteni tudjuk az embereket - tette hozzá. Kiemelte, hogy paradigmaváltás történt a nemzetpolitikában, amiért köszönetet mondott a magyar kormánynak.

Pásztor István szerint a gazdaságfejlesztési program legnagyobb hozadéka a közösségépítés volt, "megtanultunk újra bízni magunkban, bebizonyítottuk magunknak és másoknak, hogy bárkivel fel tudjuk venni a versenyt, úgy tudunk építkezni, hogy az egyfajta nemzetépítés, de ugyanakkor a szülőföldünk építése is". A gazdaságfejlesztési program keretében megvalósuló mentorprogram pedig olyan közösségi összekapaszkodást jelent, ami példanélküli a térségünkben - tette hozzá.

A vajdasági gazdaságfejlesztési programot a magyar kormány 2016-ban indította azzal a céllal, hogy segítse a vajdasági magyarok szülőföldön történő boldogulását és gazdasági megerősödését.

A mentorprogramot a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága indította a Vajdasági Fiatal Vállalkozók Egyesületével, a Design Terminallal, valamint a magyar kormány gazdaságfejlesztési programját lebonyolító Prosperitati Alapítvánnyal együttműködve.

A program célja a vajdasági vállalkozói mentorhálózat kialakítása volt. A mentorprogramban egyrészt olyan nagyvállalkozók vettek részt, akik sikerrel pályáztak a gazdaságfejlesztési program támogatásaira, másrészt pedig olyan kezdő és fejlődő vállalkozók, akik a gazdaságfejlesztési program kedvezményezettjei vagy a Vajdasági Fiatal Vállalkozók Egyesületének tagjai voltak. Az volt a cél, hogy a már tapasztalt és sikeres vállalkozók megosszák tudásukat a fiatalokkal, és ezzel segítsék fejlődésüket. A mentorok és a mentoráltak szakmai képzéseken vettek részt, hogy együttműködésük a lehető leggyümölcsözőbb legyen.

A mentorprogramot 25 mentor és 55 mentorált teljesítette sikeresen. A mentorprogram díjkiosztó gálájának kiosztották a legelhivatottabb és a legkitartóbb mentornak, a legkitartóbb és a legszorgalmasabb mentoráltnak, valamint a legösszetartóbb csapatnak járó díjakat, valamint elismerést kapott a közösség lelkének választott résztvevő is.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Hatvanmillió forintos segítséget kap a leégett Hotel Silvanus

Hatvanmillió forintos segítséget kap a leégett Hotel Silvanus

Március elején égett le a térség egyik leglátogatottabb szállodájának, a visegrádi Silvanus Hotelnek a legfelső szintje és tetőszerkezete, a jelentős tűzkárt szenvedett, több mint 100 embert foglalkoztató, 4 csillagos szálloda helyreállítása elkezdődött, amelyhez a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) 60 millió forinttal járul hozzá.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!