2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról

Következik:

Híradó 12:00

Belföld

Potápi Árpád: A magyarok nem szeretik, ha más mondja meg, miképpen éljenek

  • Potápi Árpád: A magyarok nem szeretik, ha más mondja meg, miképpen éljenek

A magyarok nem szeretik, ha más mondja meg, miképpen éljenek – fogalmazott Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár a kanadai Edmonton magyar közösségének március 15-i ünnepségén elmondott beszédében.

Az államtitkár az Edmontonban, majd a Calgaryban élő magyar közösségekkel emlékezett szombaton és vasárnap az 1848-49-es magyar forradalomra és szabadságharcra.

Beszédében „a márciusi ifjak haza iránti rendíthetetlen hűségét, a szabadság iránti olthatatlan vágyat” emelte ki. „Ezért készek voltak mindenáron, akár életük árán is megcselekedni, amit megkövetelt a haza” – fogalmazott.

A politikus, felidézve a 171 évvel ezelőtti történéseket, március 15-ét a magyar szabadság születésnapjának nevezte. Hangsúlyozta, hogy „a szabadság népe mellett a soha fel nem adás népe vagyunk, és ezért lehetséges, hogy az anyaországtól több tízezer kilométernyire szép számban összejöhetünk, anyanyelvünkön beszélhetünk, nemzeti ünnepünket ünnepelhetjük”.

Potápi Árpád mindkét kanadai városban hangsúlyozta, hogy az 1848-as hősök leszármazottainak lenni nemcsak kiváltság, hanem kötelességgel is jár, hiszen szabadságunk és nemzeti öntudatunk az ő erőfeszítéseiknek is köszönhető. „Rajtunk a sor, hogy megóvjuk mindezt. Májusban újra választásra kerül sor, ahol döntünk arról, meg tudjuk-e óvni szuverenitásunkat egy elnyomó európai hatalom törekvéseivel szemben, vagy bábként végre kell hajtanunk egy központi tervet” – hangoztatta a politikus. Hozzáfűzte: mi magyarok „nem szeretjük, ha más mondja meg nekünk, miképpen éljünk, nem szerettük 1848-ban, és nem szeretjük 2019-ben sem. Cselekedjük meg mi is, amit megkövetel a haza!”

Az államtitkár vasárnap ellátogatott az alig ezer lelket számláló albertai Bashaw településre, amelyet 1894-95-ben a dunaföldvári Mráz János vezetésével magyarok alapítottak. Kanada más vidékeiről és az Egyesült Államokból érkező dunaföldvári, tolnai, somogyi magyarok hívták életre a városkát, ahol ingyen kaptak földet a kanadai államtól.

Potápi Árpád az MTI-nek telefonon elmondta: a településen vasárnap emléktáblát avattak, s bár ma már a magyarok leszármazottai is angolul beszélnek, több mint százan jelentek meg, akik büszkék magyar gyökereikre. „Jó érzés és megható volt látni, hogy ugyan angolul beszéltek, de magyarként vettek részt az emléktábla-avatási ünnepségen” – idézte fel az ünnepi pillanatokat az államtitkár.

Potápi Árpád Edmontonban és Calgaryban is találkozott a magyar szervezetek vezetőivel, felkereste a magyar templomokat és hétvégi iskolákat. Az MTI-nek úgy fogalmazott: „nagy élmény volt, hogy a kisgyermekek kiválóan beszélnek magyarul, esetenként jobban, mint a szüleik. Ez a magyar kormány támogatásával működő hétvégi iskoláknak is köszönhető, és azt jelenti, hogy nemcsak sikerül megtartani a magyarságot, hanem 60-70 év múlva e távoli vidékeken továbbra is magyar szó csendül majd fel”.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!