2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Portik–Laborc-nyomozás: panasszal élt az Alkotmányvédelmi Hivatal

Panasszal élt az Alkotmányvédelmi Hivatal a Portik–Laborc-találkozókkal összefüggésben indult nyomozás megszüntetése miatt – tudta meg a Magyar Nemzet.

A lap azt írja, Göbölös László, a hivatal főigazgatója szerdán küldte el kifogásait a Központi Nyomozó Főügyészségnek, amely annak véleményezése után a Legfőbb Ügyészségnek továbbítja a tábornok kifogásait. A nyomozóhatóság május 22-én, bűncselekmény hiányában zárta le az ismeretlen tettes ellen, hivatalos személy által elkövetett, bűnpártolás gyanújával elrendelt vizsgálatot.

„A büntetőeljárási törvény szabályai szerint amennyiben a határozatot hozó a panasznak három napon belül nem ad helyt, azt a felettes ügyészség bírálja el. Ebben az esetben a Legfőbb Ügyészség. A Laborc–Portik-találkozó kapcsán folytatott nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség 2014. május 22-én bűncselekmény hiányában megszüntette. Mivel az ügy minősített, a beszerzett bizonyítékokkal, illetve a megszüntetés indokaival kapcsolatban információkat nem közölhetünk” – mondta Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!