Novák Előd, a radikális párt alelnöke azt mondta: az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát is összehívnák annak kivizsgálására, hogy a héten kinevezett külgazdasági és külügyminiszer hogyan tett szert vagyonára. A jobbikos politikus szerint azt is meg kell vizsgálni, hogy Szijjártó Péter szerzett-e a magyaron kívül más útlevelet.
„Nyilvánvaló, hogy az ő külgazdasági államtitkárként végzett tevékenysége összeköthető a korrupcióval, és úgy tűnik, hogy nem is volt képes ellenállni a kísértésnek, ezért alapos a gyanú, hogy ilyen összegre nem másként tehetett szert, mikért Simon Gábor is, politikai korrupcióból. Ezért a Jobbik is vagyonosodási és vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez a NAV-nál, illetve az Országgyűlésben, ezen túlmenően szükségesnek tartjuk a Nemzetbiztonsági Bizottság összehívását annak tisztázására, hogy milyen idegen érdekeket szolgált Szijjártó Péter” – fogalmazott a Jobbik alelnöke.