2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Belföld

Pikó András szinte teljesen leépítette a Józsefvárosi Cigányzenekart

Nehéz helyzetbe kerültek a roma zenészek a baloldal vezette kerületekben. Míg Erzsébetvárosban a DK-s Niedermüller Péter bérbe adja azt az épületet, ahol a 100 Tagú Cigányzenekar próbál, Pikó András, a VIII. kerület szintén baloldali polgármestere szinte teljesen leépíti a Józsefvárosi Cigányzenekart. Az együttesnek alig több mint egy tucat tagja maradt. A józsefvárosi Fidesz alelnöke szerint inkább támogatni kellene a járvány miatt válságban lévő muzsikusokat.

  • Pikó András szinte teljesen leépítette a Józsefvárosi Cigányzenekart

Nem egyszerű a budapesti roma muzsikusok helyzete, nemcsak a koronavírus-járvány miatt került veszélybe ugyanis a megélhetésük. Több kerületben is a cigányzenészekre hátrányos döntést hozott a baloldali vezetésű önkormányzat.

Erzsébetvárosban a DK-s Niedermüller Péter pénzhiányra hivatkozva megpályáztatta ennek a Wesselényi utcai ingatlannak a használati jogát. Csakhogy itt próbál a világon egyedülálló Magyar Örökség- és Hungarikum-díjas 100 Tagú Cigányzenekar is.

Az együttes tagjai csak a sajtóból értesültek arról, hogy úgy néz ki költözniük kell.

Nem csak Erzsébetvárosban kerültek nehéz helyzetbe a roma zenészek. Józsefváros baloldali polgármestere ugyanis úgy döntött, drasztikusan leépíti a kerületben évek óta önkormányzati támogatásból működő Józsefvárosi Cigányzenekart.

Pikó András mintegy félszáz muzsikus önkormányzati támogatását vonta meg, a közel 100 tagból mindössze 15-en maradtak.

Sára Botond, a józsefvárosi Fidesz alelnöke Híradónknak azt mondta: a korábbi kormánypárti városvezetés a lehetőségekhez képest mindig próbálta emelni a zenészek számát, Pikó András azonban most szinte teljesen leépítette az együttest,

megfosztva a kerületet a kulturális élet egyik színfoltjától.

Szerettük volna megkérdezni Pikó Andrást arról, hogy miért döntött a zenekar leépítése mellett, választ azonban adásunkig nem kaptunk.

KAPCSOLÓDÓ: 

A 100 Tagú Cigányzenekarnak is mennie kell a Wesselényi utcából

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!