2024. 05. 11. Szombat Ferenc napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Vezércikk 06:00

Páran csak tolmáccsal tudtak Németh Szilárdra szavazni Csepelen

Hír TV

2018. április 12., csütörtök 17:53, frissítve: csütörtök 18:27

Csepelre is határon túli szavazókat hozhattak a kormánypártok. A választással kapcsolatos gyanús esetek miatt az MSZP egyik szervezete már új választás kiírását követeli. A Hír TV által megkérdezett politológus szerint a csalás emlegetésével elodázhatják a pártok, hogy szembenézzenek a választási kudarccal. A szakemberek ugyanis úgy látják: bár voltak visszásságok, rendszerszintű csalás nem történhetett.

Még a receptjeit is megosztotta az önkormányzati újságban, gőzerővel kampányolt Németh Szilárd Csepelen. A Fidesz rezsibiztosát azonban ismét legyőzte az Együtt politikusa. Holott Szabó Szabolcs szerint még határon túli szavazókat is Csepelre utaztattak a választás napjára. „Több szavazatszámláló tagunk, akiket mi delegáltunk, jelezte, hogy tömegesebben érkeznek olyan emberek, akiknek megnézte a lakcímkártyáját a szavazatszámláló bizottsági tag, és látta, hogy egymás után folyamatosan jönnek erdélyi településen született lakosok, akik gyanús módon, jellemzően néhány lépcsőházba vannak bejelentve” – mondta a megválasztott képviselő.

Voksturisták nem csak Csepelen voltak. Célpont című műsorunk számolt be arról, hogy a határ mellett kisbuszokkal szállították Ukrajnából Magyarországra a Fidesz szavazókat.

Több szavazókörben is gyanús eredmény született: sok volt az érvénytelen voks, több szavazókörben pedig az ellenzék egyetlen listás szavazatot sem kapott. Emellett a választási honlap is leállt.  Az MSZP Pest megyei elnöksége már új választás kiírását követeli, az országos vezetés azonban visszafogottabban fogalmaz.

„A választási törvénnyel, a kamupártokkal, az átjelentkezőkkel, az egész nap folyamán történ eseményekkel megállapítható, h rendszer szinten belenyúlt a Fidesz a választásokba. Természetesen minden eszközt megragadunk, jogi kifogást benyújtottunk már az informatikai rendszerrel kapcsolatban, amint szombati napon kihirdetik a végeredményt a kifogásokat be fogjuk nyújtani” – jelentette ki Tóth Bertalan frakcióvezető.

A Gyurcsány- és Bajnai kormányok volt közigazgatási államtitkára szerint azonban nem történt szervezett csalás. A Hír TV által megkérdezett szakértő nem zárja ki, hogy az ellenzék a csalás emlegetésével a választási kudarc felelősségét akarja elhárítani.

„Erre a kérdésre nagyon megnyugtató választ még nem lehet adni, de tény, hogy az említett MSZP részéről ez lehet, hogy inkább a szembenézésnek még egyelőre inkább az elodázása” – mondta Ember Zoltán Levente, az Iránytű Intézet kutatásvezetője.

A választás végeredményét szombaton hirdetik ki, ezzel kapcsoltban kedd 16 óráig lehet benyújtani jogorvoslati kérelmet.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!