2024. 10. 16. Szerda Gál napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Nagyanyáink feredői 03:00

Belföld

Az OVF szóvivője szerint: nem lesz akkora árvíz, mint 2013-ban

A becslések szerint a maximális vízszint 40 centiméterrel alacsonyabb lesz, mint a 2013-as nagy árvíz idején Budapestnél, illetve a város feletti folyószakaszokon - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

  • Az OVF szóvivője szerint: nem lesz akkora árvíz, mint 2013-ban

Siklós Gabriella a műsorban elmondta: szombatig tetőzik az árhullám a Dunakanyarban és Budapesten is. Az előrejelzések szerint 850 centiméteren tetőzik majd a Duna a fővárosnál.

Közölte azt is, hogy a vízgyűjtő területeken már nem esik az eső, így az áradásnak nincs utánpótlása, ugyanakkor a hó olvadásából származó víz lassíthatja az apadást.

A Szigetközben már megjelentek az úgynevezett fakadó vizek, de a vízügy munkatársai ezeket figyelik és, ha kell, megerősítik a töltést - tette hozzá.

A szóvivő azt javasolta azoknak, akik segíteni szeretnék a védekezést, hogy figyeljék az önkormányzatok honlapjait, mert ezeken minden információ elérhető.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a "katasztrófaturizmus" most veszélyes lehet, illetve nehezítheti a szakemberek munkáját: a töltések mostanra átáztak, ezért csak azok mehetnek fel rájuk, akiknek ott dolguk van.

Siklós Gabriella az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában elmondta azt is, hogy a Dunán egyre több helyen harmadfokú a készültség és nagyon gyorsan emelkedik a víz szintje a Dunakanyarban és Budapesten is.

A fővárosban a rakpart szintjét - ami 645 centiméter - kedden 22 órakor érte el a víz, ami szerda reggelre már 683 centiméteren állt.

A Szigetközben csütörtök reggelre, Komáromnál és Esztergomnál pedig csütörtök este, péntek reggel tetőzhet a víz. A fővároshoz közelebb lévő településeknél, illetve a Dunakanyarban pedig pénteken a nap második felében érheti el az ár a maximális magasságát, Budapesten pedig szombaton lehet a tetőzés - tette hozzá.

Megjegyezte, hogy 2013-ban 891 centiméteren tetőzött az árvíz a Dunán Budapestnél, most körülbelül 850 centiméteres maximális magasságra számítanak.

Emlékeztetett: a 2013-as nagy árvíz óta komoly fejlesztések történtek a Duna Győr feletti szakaszán lévő töltéseken, mintegy 120 kilométer hosszan, így most sok település nagyobb biztonságban van, mint korábban.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Vezércikk: Nemzeti konzultációt javasol a kormánynak a Fidesz + videó

Vezércikk: Nemzeti konzultációt javasol a kormánynak a Fidesz + videó

Filep Dáviddal, Georg Spöttlével és Boros Bánk Leventével beszéltünk arról, hogy a Fidesz ezúttal gazdasági kérdésekben kezdeményez nemzeti konzultációt. Megbeszéltük azt is, hogy az albánok az Olaszországból érkező migránsokat befogadják, de a Németországból érkezőket, köszönik szépen, nem kérik.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!