2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Orbán Viktor sajtótájékoztatója az árvízhelyzetről

Holnap már várhatóan visszaköltözhetnek a Győrújfaluról kimenekített emberek az otthonaikba – jelentette be Orbán Viktor szokásos reggeli árvízi sajtótájékoztatóján.

A miniszterelnök azt mondta: a főváros feletti kritikus pontokon sikeres volt a védekezés, Szigetmonostor az egyetlen olyan pont, ahol még dolgoznak a gátakon. Budapesten megkezdődött az apadás, négy helyszínen, a Római-part, a Margit híd, a Margitsziget, valamint a Dagály környékén folytatódik a védekezés.

Rekordvízszintekre készülnek a főváros alatti folyószakaszon is. A kormányfő közölte: Budapest alatt stabilak a védvonalak, a főváros után most a Budapest alatti Duna-szakaszokra összpontosítják a védelmi erőket. A miniszterelnök a tassi zsilipet, Bátát, Kisapostagot, Baját és a dunaföldvári híd környékét sorolta a veszélypontok közé. „Bajánál a becsléseink szerint 13-án, csütörtökön várható a tetőzés. Miután a víz csütörtök után ki fog lépni az országból, felvettük a kapcsolatot Szerbiával és Szerbia kormányával, hogy a határ menti árvízvédelmi együttműködést magasabb szintre emeljük. Egyetlen dologra kell még felkészülnünk, hogy szerdától szélviharok is várhatóak, ami megnehezíti a védekezést” – fogalmazott a miniszterelnök.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!