2024. 05. 07. Kedd Gizella napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:10

Belföld

Orbán Viktor: Háborúskodás helyett hasznosabb jóban lenni velünk

A miniszterelnök a Rheinmetall hadiipari cég üzemének avatóján hangsúlyozta: a háború megerősítette azt, hogy a magyar haderőt meg kell újítani.

  • Orbán Viktor: Háborúskodás helyett hasznosabb jóban lenni velünk

Lynx típusú, páncélozott harcjárműveket gyártanak majd a Rheinmetall német óriásvállalat zalaegerszegi üzemében. Magyar munkások és mérnökök a világ legjobb technológiájával dolgozhatnak – mondta a miniszterelnök. Orbán Viktor kiemelte: a gyártás mellett szakképzés és kutatásfejlesztés is zajlik a létesítményben.

"Elkészült a gyár, amelynek az épületét tavaly tavasszal adtuk át. Magyar földön gyártott német hiúzok lopakodnak majd ki a kapuján”

- emelte ki a kormányfő.

A gyáregység a magyar emberek összefogásával rekordidő alatt jött létre - fogalmazott ünnepi beszédében Armin Papperger. A Rheinmetall elnöke kiemelte: ez jelenleg a legmodernebb harckocsigyár Európában.

A 60 milliárd forintos beruházás 500 új munkahelyet teremt Zalaegerszegen. A zalaegerszegi gyárban a tervek szerint 172 Lynx és támogató járművet gyártanak majd. Emellett megállapodás született arról is, hogy a jövőben fegyverzet kiegészítésére szolgáló távirányítású eszközöket is terveznek itt.

 

Borítókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!