2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Híradó 15:00

Belföld

Orbán: Nemet mondtunk az egészségügy privatizációjára

A magyar egészségügyet sikerült biztos alapokra helyezni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház sürgősségi épületének avatásán. A kormányfő szerint Magyarország újraiparosításának programja pehelysúlyú mérkőzés volt ahhoz képest, amivel az egészségügy újjászervezése közben szembe kellett néznie az országnak.

A nagykanizsai kórházban húsz éve nem volt jelentős fejlesztés. A sürgősségi központ, a műtőblokk, az intenzív osztály és a szülészet három és fél milliárd forintból újult meg.

„Sürgősségi betegellátó osztályunk egy 900 négyzetméter alapterületű, jól szervezett, impozáns megjelenésű egységbe költözött – mondta a kórház főigazgatója. – Az egykapus fogadóhely megteremti a lehetőségét annak, hogy akár a legsúlyosabb állapotú betegek is, időveszteség nélkül a legmagasabb színvonalú ellátásban részesüljenek a nap 24 órájában. Nem felejtve, hogy az M7-es autópálya sérültjeit régiónkban elsősorban intézményünk fogadja” – emelte ki Brünner Szilveszter.

– Az itt élő százezer ember egészségének, élete jobb minőségének jelent garanciát e kórházi megújulás, ami egyben biztonságot, tehát bátrabb, stabilabb jövőképet és terveket eredményez – vélekedett Nagykanizsa fideszes polgármestere. – És ünnep az ország egészének is, hiszen egy újabb erős bástyája született az egészségügynek – tette hozzá Cseresnyés Péter.

A miniszterelnök arról beszélt: négy éve azt gondolta, az lesz a legjobb hír, ha egyetlen kórház sem megy csődbe. De ennél többre futotta – mondta Orbán Viktor. „A magyar egészségügyi rendszert biztos alapokra helyeztük, a kórházak adóssága négy évvel ezelőtt 120 milliárd forint volt, ezt egynegyedével sikerült csökkenteni. Ma Magyarországon több mint háromszázmilliárd forintot meghaladó fejlesztés történik, és közel négyszáz egészségügyi fejlesztési program fut az országban. Győrtől Gyuláig, Nagykanizsától Nyíregyházáig vagy Mohácstól éppen Vácig” – tette hozzá Orbán Viktor.

A kormányfő emlékeztetett: a béremelésekhez és a felújításokhoz szükséges pénzt nem más területektől vonták el, a fedezetet a népegészségügyi termékadóból befolyt összeg adta.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Magyarország nem ad ki menekülteket Ukrajnának

Magyarország nem ad ki menekülteket Ukrajnának

Magyarország nem fogja kiadni Ukrajnának a hozzánk menekülteket. Mi nem vizsgáljuk, hogy az illető az ukránok szerint katonaköteles-e vagy sem. Az elemi humánum alapján nem engedjük, hogy a halálba küldjék őket – szögezte le az ATV megkeresésére Semjén Zsolt.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!