2025. 01. 31. Péntek Marcella napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Magyar retró 3. 11:05

Belföld

Orbán: Holnaptól kötelező lesz a maszkviselés a közterületeken is

Éjféltől kötelező lesz maszkot viselni a közterületeken is - ezt Orbán Viktor jelentette be a köztévében. A miniszterelnök szerint az emberek 80 százaléka hordja a maszkot, ám ahogy fogalmazott: ez már nem elég. Az egészségügyi védekezésről azt mondta, hogy addig kell kitartani, amíg a koronavírus elleni vakcina megérkezik. A kormányfő hangsúlyozta, a vakcina belátható közelségben van: december végén, januárban az EU-ból biztosan, és talán máshonnan is jön majd valamennyi.

  • Orbán: Holnaptól kötelező lesz a maszkviselés a közterületeken is

Addig kell kitartani, amíg a koronavírus elleni vakcina megérkezik - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az M1 aktuális csatornának adott keddi interjúban.

A kormányfő hangsúlyozta, a vakcina belátható közelségben van, és a megoldásban csak ez tud segíteni. Kifejtette: december végén, januárban az EU-ból biztosan, és talán máshonnan is jön majd valamennyi vakcina.

Úgy számol - folytatta Orbán Viktor -, ez arra lesz elég, hogy az orvosokat, ápolókat, kórházi dolgozókat, a közrend fenntartásában dolgozókat be tudják oltani, és talán a legnagyobb bajban lévő betegeket is. Hozzátette, emellett a kínai, az orosz és az izraeli oltóanyag-lehetőségeket is próbálja az "asztalon tartani".

Az Európából történő tömeges szállítás időpontja áprilisnál hamarabb nem várható, de jöhet vakcina máshonnan is tömegesen, és addig is érkezhet kisebb mennyiségben Európából is - mondta a miniszterelnök.

Lesz egy részleges megkönnyebbülés december vége, január környékén, és egy felszabadulás áprilisban - összegzett.

"A végén túl leszünk, és győzni fogunk" - fogalmazott.

A miniszterelnök bejelentette: előírják a kötelező maszkhasználatot a közterületeken éjféltől.

Kapcsolódó anyagok:

Aláírta Orbán Viktor a rendkívüli jogrendről szóló törvényt

Elfogadta a kutyatartók javaslatát a miniszterelnök

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

KSH: decemberben 6339 gyermek született, és 11 773 ember halt meg

KSH: decemberben 6339 gyermek született, és 11 773 ember halt meg

Az előzetes adatok szerint 2024 decemberében 6339 gyermek született, és 11 773 ember halt meg; az előző év azonos időszakához képest a születések száma 4,1, a halálozásoké 7,0, a házasságkötéseké 25 százalékkal mérséklődött - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Orbán Viktor: Magunk mögött hagytuk a baloldali kormányok bajait + videó

Orbán Viktor: Magunk mögött hagytuk a baloldali kormányok bajait + videó

– A közvélemény most ismeri meg az adatokat, de a kormány a nyers adatokat ismeri. Amikor azt mondtam, hogy repülőrajtot veszünk, tudtam, hogy hányadán állunk – fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorának adott interjúban a gazdasági adatokat értékelve.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!