2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Orbán Balázs: A magyar vidék fejlesztése a kormány kiemelt célja

A magyar vidék fejlesztése a kormány kiemelt célja, hiszen a kis- és középvárosok kezében van az ország jövője - hangoztatta Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken Kőszegen a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (FTI) által szervezett, "Kreatív város - Fenntartható Vidék" (KRAFT) címet viselő konferencia megnyitóján.

  • Orbán Balázs: A magyar vidék fejlesztése a kormány kiemelt célja

Elmondta, nagy szükség van arra, hogy a vidéki Magyarország továbbra is olyan innovatív, a modern kor kihívásainak is megfelelő támogatásokban részesüljön, amelyek segítségével erősíteni lehet a települések kreativitását, a vidék megtartó erejét.

Orbán Balázs emlékeztetett arra, hogy a vidék fejlődését célozta a 3900 milliárd forintos keretösszegű Modern Városok Program is, amelyből 2010 óta a térségben Szombathely is jelentős összegű támogatásokban részesült.

Jövőt tervezni, fejlesztéseket fontolgatni azonban szavai szerint csak akkor lehet, ha már nem nyomaszt adósság terhe, ezért vállalta át a kormányzat az önkormányzatok 1300 milliárd forintnyi tartozását.

Magyarország ma már olyan helyzetben van, hogy nem másokat kell követnie, hanem saját maga dolgozhatja ki sikerének modelljét, akár példát is adhat - mondta.

Ágh Péter (Fidesz-KDNP) a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében elmondta: Kőszegen a KRAFT program jegyében milliárdos fejlesztések valósulhattak meg a kormányzati támogatásnak köszönhetően, de a munkának, mint mondta, még nincs vége, hiszen az országban Kőszegen található egy főre vetítve a legtöbb műemlék, miközben az egy főre eső adóbevétel az országos átlag alatt van.

Miszlivetz Ferenc, az FTI főigazgatója elmondta: az általuk kidolgozott KRAFT koncepció annak példája, hogy miként lehetett kormányzati segítséggel az elmúlt évek során helyreállítani a gazdag múltú építészeti örökséget úgy, hogy azok új funkciót kapjanak, az oktatást, a kultúrát az innovációt, az integrált fejlődést szolgálják.

Básthy Béla (Fidesz) Kőszeg alpolgármestere azt mondta: a digitális technológia, a lokális értékek professzionális fejlesztése és hasznosítása, az új típusú energiahasználat, valamint a kreatív iparágak összekapcsolása a kulturális vonzerővel, nemcsak Kőszeget, de az egész régiót erősíti, hozzájárul a gazdaság és a minőségi turizmus fejlődéséhez.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!