2021. 09. 19. Vasárnap Vilhelmina napja
Jelenleg a TV-ben:

Európai Híradó

Következik:

Szélesvásznú történelem 13:00

Belföld

Orbán: A Frontex még egy méter határt sem védett meg, mi több száz km-t

Semmi szükség arra, hogy a Frontex védje helyettünk a magyar határt – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Salzburgban.

A kormányfő az osztrák városban az uniós állam- és kormányfők csúcstalálkozójára érkezve újságíróknak kifejtette: van egy javaslat az Európai Bizottság részéről, és ez azt mondja, hogyha baj van, akkor a nemzeti hatásköröket vegyék el a tagállamoktól, és a határvédelmet az unió menedzselje. Szerdán átadta Ausztriának is azt a javaslatot, amelyet már Bulgáriának átnyújtottak, és amely ezt a problémát oldja meg, de nem a tagállamok ellenében, hanem úgy, hogy „a tagállamoknál maradhat a védekezés joga” – ismertette.

Orbán Viktor úgy fogalmazott: „szép dolog a Frontex, de a Frontex életében még soha egyetlen méter határt sem védett meg, mi meg több száz kilométert”. Semmi szükség arra, hogy „ők védjék helyettünk a magyar határt, nem beszélve a szuverenitás elvi kérdéseiről” – jelentette ki a miniszterelnök.

Mint mondta, emellett kell ma kiállni, és „többen vagyunk mi, akik ezt ellenezzük”. „Egyelőre a papírforma mellettünk van” tette hozzá.

Azt már a csúcs előtt lehetett tudni, hogy az Európai Bizottság Jean-Claude Juncker vezetésével egy olyan javaslatot mutat be, amely szerint az EU határőrsége, a Frontex embereinek létszámát 1300-ról 10 ezerre emelnék, a szervezet költségvetését megemelnék, és az alakulat határellenőrzési feladatokat látna el a fogadó tagállamokban.

A csúcson mosolyogva üdvözölte egymást a francia államfő és a magyar miniszterelnök, akik nemrég kölcsönösen a legnagyobb európai riválisként nevezték meg a másikat. Emmanuel Macron és Orbán Viktor álláspontja leginkább a migráció terén különbözik, és a brexit mellett éppen ez a másik fő témája a salzburgi csúcstalálkozónak.

Kurz: Nem az elosztás lesz a megoldás

A bevándorlók európai uniós tagországok közötti elosztásának mechanizmusa nem fogja megoldani a migrációs krízist – jelentette ki Sebastian Kurz a csúcstalálkozóm. Az osztrák kancellár aláhúzta: mivel a válság megoldásának megközelítése ez idáig is különböző volt a tagállamok között, várhatóan az is marad. A migráció kérdése ezért egyelőre az uniós kormányfők tárgyalásainak napirendjén marad – fűzte hozzá.

A kancellár előremutatónak nevezte, hogy az Európai Unió a külső határok védelmének megerősítése mellett döntött. Hozzátette, ehhez mélyreható tárgyalásokat kell folytatni Egyiptommal és más észak-afrikai országokkal is, különös tekintettel az illegális migráció megállítására és a kivándorlók visszafogadására.

Ezek is érdekelhetik

Kapcsolódó tartalmak

Visszatekintő: váratlan eseményként hivatkozta le a rendőrfőkapitány a helyzetet

Gyurcsány Ferenc 15 éve mentális okokkal magyarázta az egyenruhások bizonytalankodását, késlekedését a köztelevízió épületének ostroma után. 2021. szeptember 19.

Visszatekintő: az MTV kuratóriumát megdöbbentette, hogy a rendőrség nem adott nagyobb védelmet

15 évvel ezelőtt a főlépcső közelében szinte mindent összetörtek a behatolók. 2021. szeptember 19.

Schmidt Mária: Az őszödi beszédből kiderült, semmibe veszik a magyarokat

A Schmidt Máriával készült teljes beszélgetést vasárnap 21 óra öt perckor láthatják a Bayer showban. 2021. szeptember 19.

Legfrisebb híreink

246 határsértőt tartóztattak fel szombaton

A szolgálatot teljesítő rendőrök 2021. szeptember 18-án 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 246 határsértőt tartóztattak fel és 128 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.

Műsorok

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Plusz-mínusz - ajánló

Fent és lent! Politikai vitaműsor a hét legfelkavaróbb történéseiről. Plusz-mínusz 17 óra 30 perctől a Hír Televízió műsorán.

Sajtóklub - ajánló

Egyedi hangvételű elemzés újságírókkal. Hétfő esténként 21.05-től a Hír TV műsorán.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!