2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Célpont 09:05

Belföld

Öngyilkosságba menekülhetnek az őrület határán állók + Videó

Az öngyilkosság is felmerült az Arany Alkony Idősotthon lakóiban kilátástalan helyzetük miatt – ezt mondta a Hír Televíziónak az intézetben élő egyik asszony. Szavai szerint a Paskál otthonban semmit sem mondanak a mintegy 500, részben beteg embernek; csak a sajtóból értesültek arról, hogy április elejéig akár ki is költöztethetik őket.

A fővárosi kormányhivatal március 31-ével vonta vissza az idősotthonok működési engedélyét, mert az üzemeltető Kálvin János Presbiteri Misszió és az ingatlantulajdonos magáncég nem tudott megegyezni a bérleti díjról. Az Arany Alkony egyik dolgozója a Célpontnak arról is beszélt, hogy az üzemeltetők az ételadagon és a higiénián is spórolnak, az egészségügyi előírásokat pedig csak papíron teljesítik.

„A kialakult helyzetet kétségbeejtő állapotnak tartjuk, és nagyon sokan vannak, akik úgy élik meg, hogy inkább öngyilkosok lesznek. A hangulatot nem győztük csillapítani, a napokban egyenesen az őrület határán volt” – jelentette ki a Hír TV-nek Dudás Rózsa, az Arany Alkony Idősotthon lakója.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Annak ellenére, hogy a Kutyapárt megnyerte az előválasztást a Hegyvidéken, Gyurcsányék ráindítják a jelöltjüket. A Kutyapárt szerint a DK, a DK szerint a pedig Kutyapárt az akadálya annak, hogy legyőzzék a Fideszt a XII. kerületben.
Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

Ma indul a választási kampány Magyarországon, és mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!