2025. 01. 31. Péntek Marcella napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Magyar retró 3. 11:05

Belföld

Novák Katalin közleménye a Budaházy-ügyben

Novák Katalin köztársasági elnök közleménye a Budaházy-ügyben December közepén érkeztek meg hozzám az úgynevezett "Budaházy-ügyben" érintettek kegyelmi kérelmei. Mint ismert, 17 személlyel szemben zajlik még ma is, 13 év elteltével büntetőeljárás. Sajnálatosnak tartom, hogy a bíróság közel másfél évtized alatt sem tudott jogerős döntést hozni.

  • Novák Katalin közleménye a Budaházy-ügyben

Alapos mérlegelést követően úgy döntöttem, hogy különválasztom azon személyek ügyét, akiket a bíróság első fokon felmentett, illetve ahol az elkövetett cselekményt csekélyebb súlyúnak ítélte meg.

Az eljárás további elhúzódása számukra aránytalan sérelmet jelentene a kiszabható büntetéshez képest.

Az előzetes letartóztatásban töltött idő és a 13 éve tartó vesszőfutás az érintetteket és családjaikat alaposan megpróbálta.

Hét személy esetében ezért eljárási kegyelemről döntöttem.

Az ügy terheltjei közül azonban többeket súlyos vádakkal illettek, az elsőfokú bíróság bűnszervezetben való elkövetést is megállapított, és jelentős büntetés kiszabása mellett döntött.

Esetükben olyan súlyos cselekményekről szól a vád, hogy csak jogerős bírósági ítéletet követően tartom helyesnek dönteni az ő kegyelmi kérelmeikről.

Az úgynevezett "Budaházy-ügy" is rámutat arra, hogy a bírósági eljárások ésszerűtlen elhúzódása elfogadhatatlan, és sérti az emberek igazságérzetét.

Felhívom a jogalkotó és jogalkalmazó szerveket, hogy tegyenek lépéseket a bírósági döntéshozatal felgyorsítása érdekében.

Kiadó: Sándor-palota

MTI-OS

KAPCSOLÓDÓ:

Politikai hobbista - Budaházy György: A felmentésem lenne az egyetlen jogszerű, törvényes megoldás

Budaházy György: Meggyanúsítottak egy kamu eljárással

Így fogadták otthon a börtönből hazaengedett Budaházy Györgyöt

Radar: Hazaengedték Budaházy Györgyöt

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Az UEFA többszörösen leborult a Fradi teljesítménye előtt + videó

Az UEFA többszörösen leborult a Fradi teljesítménye előtt + videó

Bravúrgyőzelmet aratott a Fradi az Európa-liga alapszakaszának utolsó fordulójában, hazai pályán 4-3-ra legyőzte a holland AZ Alkmaar együttesét. A magyar bajnok négy gólja és továbbjutást érő diadala az európai szövetséget is magával ragadta, az UEFA hivatalos oldalán a hét teljesítménye, a hét gólja és a hét védése is ferencvárosi lehet.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

KSH: decemberben 6339 gyermek született, és 11 773 ember halt meg

KSH: decemberben 6339 gyermek született, és 11 773 ember halt meg

Az előzetes adatok szerint 2024 decemberében 6339 gyermek született, és 11 773 ember halt meg; az előző év azonos időszakához képest a születések száma 4,1, a halálozásoké 7,0, a házasságkötéseké 25 százalékkal mérséklődött - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Orbán Viktor: Magunk mögött hagytuk a baloldali kormányok bajait + videó

Orbán Viktor: Magunk mögött hagytuk a baloldali kormányok bajait + videó

– A közvélemény most ismeri meg az adatokat, de a kormány a nyers adatokat ismeri. Amikor azt mondtam, hogy repülőrajtot veszünk, tudtam, hogy hányadán állunk – fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorának adott interjúban a gazdasági adatokat értékelve.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!