A Jobbik két vezetőjének, Jakab Péternek és Gyöngyösi Mártonnak ítélte oda az Év Szélkakasa díjat a Mi Hazánk Mozgalom - jelentette be Novák Előd. A párt alelnöke köpönyegforgatóknak nevezte a Jobbik politikusait és úgy fogalmazott: a balliberális szivárvány-koalíció által kinyilvánított közös program azt jelenti, hogy pártjaik már nem képviselnek semmilyen önálló gondolatot. Emlékeztetett: Jakab Péter pártelnök márciusban még azt mondta: szerinte elképzelhetetlen, hogy Gyurcsány Ferenccel közös listán induljanak.
"Ha az európai kultúrához bármi köze lenne a főváros jelenlegi vezetésének, akkor az igazgató már nem lenne a helyén" – így reagált a miniszterelnökséget vezető miniszter Karácsony Gergelyék legújabb botrányára.
Vig Dávid testvére, Vig Mór lehet az a praxisától eltiltott ügyvéd, akivel szemben üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás elkövetésének gyanúja miatt folyik büntetőeljárás.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
A kormány meghosszabbítja a kamatstopot mind a kis- és középvállalkozások, mind a családok számára és a diákhitel esetében - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón csütörtökön Budapesten.