2024. 05. 28. Kedd Emil, Csanád napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:25

Belföld

Nem volt roham a patikákban

Ősszel nyoma sem volt a pánikszerű gyógyszervásárlásnak, októberben a támogatott vényköteles gyógyszerek forgalma 46,9 milliárd forint volt, ami szeptemberhez képest 1,4 százalékos visszaesést, éves alapon pedig 1,1 százalékos lassulást jelez - olvasható szerdai Világgazdaságban.

  • Nem volt roham a patikákban

A gazdasági napilap a Hiflylabs Zrt. elemzőcég adatait ismertetve arról ír, hogy az éves kumulált gyógyszerforgalom még mindig viszonylag magas, a januártól októberig tartó időszakban a regisztrált forgalmi érték 5,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Dobozszám szerint pedig az év első tíz hónapjában 2 százalékkal adtak el több vényköteles gyógyszert - jelezte Virág Zsolt, a Hiflylabs Zrt. szakértője.

A támogatott vényköteles gyógyszerek októberi forgalma ugyanakkor mind darabszámban, mind értékesítési volumenben elmarad a szeptemberi értékektől, illetve az előző év azonos időszakának adataitól is.

A két járványhullám trendje közti hasonlóság, hogy az első hónapban egyaránt megugrott a gyógyszerfogyasztás, majd a második hónapban jött a korrekció. "A második hullám alatt a fogyasztás jóval kiegyensúlyozottabb, alig haladja meg a gyógyszerforgalom a szokásos havi fluktuációját, illetve az ősszel tapasztalt átlagos fogyasztás is jóval alacsonyabb a tavaszinál" - mutatott rá a szakértő.

A regionális eloszlás a tavaszi helyzetet idézi: a távmunka szélesebb körű elterjedése miatt a fővárosi forgalom jelentős része vidékre terelődött, leginkább a Budapest körüli agglomeráció forgalma emelkedett jelentősen, és még októberben is nagy volt a Balaton környéki értékesítés pozitív kilengése - olvasható a Világgazdaságban.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A nap kérdése

A nap kérdése

A francia nagyszülők örömmel küldenék az unokáikat harcolni Ukrajnába?
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!