2021. augusztus 5.,
csütörtök, Krisztina napja

Nem adatja be a második vakcinát a gyöngyösi polgármester

2021. január 29., péntek 17:07

A botrány kirobbanása után mondott csak le a második vakcináról Gyöngyös polgármestere. Hiesz György aki jogosulatlanul jutott a védőoltáshoz saját magát nem, mindenki mást viszont felelősnek tart az ügyben.

 Hiába próbálta riporterünk kérdezni néhány nappal ezelőtt Gyöngyös baloldali polgármesterét, Hiesz Györgytől nem kaptunk választ arra, hogy miért olttatta be magát és feleségét koronavírus ellen, miközben nem voltak jogosultak a vakcinára.

A politikus később a városi televízióban egy nap alatt kétszer magyarázkodott. A kórházban a botrány kirobbanása után vizsgálatot rendeltek el.

A polgármester az egyik legfrissebb ma megjelent interjújában azt állítja, hogy ő nem felelős, nem is fog lemondani és azt egyenesen meg bagatellnek, balgaságnak nevezte, hogy ő hivatali visszaélést követett volna el, merthogy ő nem kényszerített senkit arra, hogy beadják neki az oltást. Viszont annál több mindenkinek a felelősségét firtatja, így például felelőssé teszi azt a csapatot is, azt a teamet is, akik a parádi szociális otthonban végeztek oltást és ahol megmaradt ez a bizonyos mennyiségű oltóanyag. Szerinte ők túlméretezték, rosszul becsülték fel az oltóanyagnak a számát, ezért maradt meg annyi vakcina.

Hiesz György ugyanebben az interjúban arról is beszélt, hogy az oltás második dózisát is beadatja magának, feltéve, ha a botrány miatt a kórház el nem áll ettől. Később azonban változtatott a véleményén. Közösségi oldalára feltöltött videóban már azt mondta: a kormánypártok csapdát állítottak neki, amibe egyszer már belesétált, de mégegyszer nem fog.

A térség fideszes országgyűlési képviselője a Kossuth Rádióban azt mondta: Hiesz György a soron kívüli oltással a közérdek elé helyezte saját érdekét, ezért van mind elgondolkodnia a jövőt illetően.

Egy óra alatt egy polgármesternek egy 30 ezres városban nem jut eszébe egyetlen egy idős gyöngyösi sem, ráadásul egy olyan polgármesterről van szó, aki idősbarát polgármesteri címet kapott, és nagyon szeret idősek társaságában, 80-90 éves idős emberek társaságában szerepelni és fotózkodni, de ha neki egy óra alatt nem jutott eszébe senki sem a környezetéből, aki jogosultan kapta volna meg ezt az oltást, az egy nagyon elgondolkoztató és nagyon szomorú dolog

- mondta a Fidesz országgyűlési képviselője, Horváth László.

A jogosulatlanul oltakozó gyöngyösi polgármesterrel kapcsolatban a miniszterelnök is megszólalt. Orbán Viktor szerint rossz példát mutat az, aki vezetőként az oltási sorban előre veszi magát.

HírTV

<<Orbán Viktor, miniszterelnök>>

A kormány is dönthetett volna úgy, volt ilyen ország, hogy első helyen oltatja be magát, de az milyen dolog lett volna? Részben gyáva, részben meg rossz példát adtunk volna. Ezért a kormánytagoknak is ki kell várni a sorukat.

Orbán Viktor hozzátette: bármennyire is aggódik valaki a saját életéért a szabályokat akkor is be kell tartani.