2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Belföld

Néhány százan tüntettek a Lendvay utcában

Nem lesz mozgó dohányárusítás azon az 1400 településen, ahol eredménytelen volt a trafikpályázat. Ezeken a településeken a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. bírálja el a polgármesterek javaslatára azt, hogy átmenetileg ki árusíthat dohányterméket. A Fidesz székházánál Bajnai Gordon és követői demonstráltak a többi között a trafiktörvény ellen, ezúttal békésen.

Egy budafoki dohánybolt már egy hete nyitva van. A tulajdonos most az italok rendelésén dolgozik. A nemzeti dohányboltokban ugyanis a cigaretta mellett szeszes és energiaitalokat, lottót, jégkrémet és újságot is lehet árulni. „Sok idő volt, mire befejeztük az átalakítást, mert itt ez egy létező üzletünk volt. Meg kellett csinálnunk a festést, elkészíteni a bútorokat. Utána jöhetett az engedélyek beszerzése a NAV-nál, és amikor tőlük megkaptuk az engedélyszámot, akkor a kereskedőkkel, a dohánygyárakkal kötött szerződéssel meg lehet tölteni az árukészletet” – mondta egy nemzetidohánybolt-tulajdonos.

Sok üzlet azonban nem nyitott ki határidőre, pedig a koncessziós szerződésben 5297-en vállalták ezt. A türelmi idő július 15-ig tart, aki addig sem teljesíti a vállalását, elveszti a koncessziós jogát. Azon az 1400 településen, ahol nem volt eredménye a trafikpályázatnak, nem lesz mozgó dohányárusítás, mert bevezetése túl drága lett volna. „A mostani törvényhozás lehetőséget ad arra, hogy ideiglenes kijelöléssel az adott polgármester, illetve a zrt. jelöljön ki árusokat. Tehát ennek a menete a következő: az érintett településeken a polgármesterek javaslatot tehettek. A javaslatnak az volt a feltétele, hogy már eddig működő árusítóhelyekből válasszon ki javasoltat, és ezt a zrt. saját jogkörben bírálja el” – közölte a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. kommunikációs vezetője.


A Demokratikus Koalíció kora délután tiltakozott a nemzeti dohányboltok megnyitása ellen. A párt Lázár János miniszterelnökséget vezető államtitkárt ábrázoló posztert tűzött ki a Fidesz-székház kerítésére. Estére az Együtt–PM szövetség által meghirdetett demonstráció résztvevőit már az „Együtt a maffiabaloldal” feliratú molinó várta a Lendvay utcában.

– Ezúttal az erőszakos cselekedeteiről ismert Bajnai-gárdát Bajnai Gordon is elkíséri, és természetesen ezzel nyilvánvalóvá teszi, hogy a korábbi erőszakos akciók is az ő kérésére és az égisze alatt valósultak meg – mondta Kocsis Máté.

Végül békésen demonstráltak

A trafikok és a földtörvény ellen tiltakozók végül békésen demonstráltak, Bajnai Gordon pedig személyesen is üzent a Fidesz kommunikációs igazgatójának a színpadról.

– Mi szükségünk nekünk a Fidesz székházára? Mi éppen ellenkezőleg azt szeretnénk, hogy ők költözzenek oda vissza a parlamentből, mi a parlamentet szeretnénk elfoglalni, jogállami eszközökkel – jelentette ki Bajnai Gordon.

A tüntetésen részt vett a Fidesz-székházat márciusban megtámadó kormányellenes tüntetők egyik vezéralakja, Rózsa Milán is. A formálódó ellenzéki választási szövetség részéről viszont egyetlen vezető politikus sem csatlakozott Bajnaiék demonstrációjához.

Kifogásolt a Jobbik

A Jobbik szerint a párt közeli vállalkozók és a multinacionális cégek a legnagyobb nyertesei a trafikpályázatoknak. A párt frakcióvezető-helyettese a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. előtt tartott sajtótájékoztatóján azt kifogásolta, hogy volt olyan trafikos, aki évek óta ebből él, mégsem kapott koncessziót. A radikálisok szerint ezzel szemben olyan nyerteseket is találtak, akik sosem foglalkoztak kereskedelemmel.

– Bár a kormány arról beszél, hogy a kisvállalkozói szektort kedvezményezi, már a stratégiai szerződéskötésekben is alapvetően a multinacionális szektort kedvezményezte, és számukra biztosított szerződéskötési lehetőséget, illetve különböző kedvezményeket – mondta Volner János frakcióvezető-helyettes.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!