2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

A szabadság bolond körei 03:00

Belföld

Nagy István: a faggyal küzdenek a gazdák

Emberfeletti küzdelmet folytatnak a faggyal a gyümölcstermelők, miközben az aszály és a koronavírus-járvány is sújtja a mezőgazdaságot - mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

  • Nagy István: a faggyal küzdenek a gazdák

Hozzátette: a tárca ebben a helyzetben azt javasolja a gazdáknak, hogy az országos tűzgyújtási tilalom ellenére, tűz- és füstképzéssel védjék az éppen virágzásnak indult ültetvényeket, ugyanis a védekezés kivételt jelent a tilalom alól.

A gazdák figyelmét ugyanakkor felhívta arra, hogy a tűz- és füstképzés előtt tájékoztassák a helyi tűzoltóparancsokokat a védekezés módjáról, továbbá azt javasolta a gazdáknak, hogy gondoskodjanak a tűz őrzéséről, a szükséges oltóanyagokról, illetve az égetés befejezését követően szüntessék meg az izzást, parázslást.

A miniszter arra kérte a termelőket, hogy mérjék fel a károkat, mert az idén is számíthatnak a kármentesítési alap támogatására.

Nagy István elmondta: a fagykár elhárítása hosszú távon meghatározza a gyümölcstermesztés jövőjét.

Mint mondta, a gazdák munkája felmérhetetlen kincs, annál is inkább, mert Magyarország egyik fő gazdasági erejét az agrárium és az élelmiszeripar jelenti. Ezért a kormány mindent megtesz, hogy olyan jogszabályi környezetet hozzon létre, ami kiszámíthatóvá teszi a gazdálkodást és biztosítja a gazdák, illetve az agrárium jövőjét.

Ez a célja annak is, hogy az elkövetkező időszak vidékfejlesztési program-kiírásaiban csak olyan gyümölcs ültetvényekkel lehet pályázni, amelyek teljesen komplett technológia mentén működnek. Vagyis, a jéghálótól, a fagymentesítésen keresztül az öntözésig lehetőséget adnak a védekezésre - ismertette a miniszter.

Kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy egyelőre nem tudja megjósolni a fagykár miatti terméskiesés mértékét. Ugyanakkor közgazdasági törvény, hogy ha egy gyümölcsből kevesebb terem egy évben, az általában megdrágul - jegyezte meg Nagy István.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Napi aktuális – Vita a NatCon jelentőségéről + videó

Napi aktuális – Vita a NatCon jelentőségéről + videó

A Napi aktuálisban immár ma másodszor vendég volt Zila János elemző, Alapjogokért Központ és Szentiványi István külpolitikai szakértő, akikkel a "Vita a NatCon jelentőségéről" témában beszélgetett Velkovics Vilmos műsorvezető.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Rétvári Bence szerint felelőtlenek az oltásellenes csoportok + videó

Rétvári Bence szerint felelőtlenek az oltásellenes csoportok + videó

A parlamenti államtitkár hangsúlyozta: "Láthatóan idén sokkal több eljárást indítottak az oltások ellen és sokkal szervezettebbek. Álhíreket terjesztenek, részletes leírásokat tesznek közzé az interneten, hogyan kell akadályozni az oltás beadását. Ez óriási felelőtlenség."
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!