2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Híradó 15:00

Belföld

Mesterházy nem akarja tovább húzni az időt

Az MSZP elnöke, Mesterházy Attila tárgyalásra hívja az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért választási szövetség és a Demokratikus Koalíció képviselőit, hogy kezdjék meg az egyeztetést a kormányváltáshoz szükséges összefogásról.

A pártelnök ezt az után jelentette be, hogy Bajnai Gordon a szocialisták által korábban javasolt év végi, jövő év eleji megállapodás helyett már ősszel megállapodna az ellenzéki erőkkel. Az MSZP elnöke üdvözölte Bajnai tárgyalási szándékát, és azt javasolta, ne várjanak két hónapot, már jövő hétfőn üljenek egy asztalhoz.

– Az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért választási szövetség és a Demokratikus Koalíció képviselőit szeretném meghívni jövő héten hétfő 10 órára azért, hogy megkezdjük a tárgyalásokat. Ha az jó, akkor szívesen látom őket itt, a Jókai utcában egy kávéval egybekötött beszélgetésre, vagy bármely más semleges helyszín elfogadható, de fontosnak tartom, hogy ne tétovázzunk, ne húzzuk tovább az időt, ne taktikázzunk, és ne üzengessünk egymásnak – jelentette ki Mesterházy Attila.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Magyarország nem ad ki menekülteket Ukrajnának

Magyarország nem ad ki menekülteket Ukrajnának

Magyarország nem fogja kiadni Ukrajnának a hozzánk menekülteket. Mi nem vizsgáljuk, hogy az illető az ukránok szerint katonaköteles-e vagy sem. Az elemi humánum alapján nem engedjük, hogy a halálba küldjék őket – szögezte le az ATV megkeresésére Semjén Zsolt.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!