2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:10

Belföld

Menekülttábor: elszabadultak az indulatok a falugyűlésen

Nem jelentenek a közbiztonságra veszélyt azok a menekültek, akik augusztusban érkeznek meg Vámosszabadiba – a bevándorlási hivatal főigazgatója szerint. A településen korábban a helyiek félpályás útlezárással tiltakoztak a menekülttábor megnyitása ellen.

Elszabadultak az indulatok a falugyűlésen, ahol több ezren vettek részt. A szomszédos településekről is érkeztek a Győr-Moson Sopron megyei Vámosszabadira, ahol kormánydöntés alapján egy nyitott menekülttábort hoznak létre. A helyieket többek között a fertőzésektől is félnek.

„Az ÁNTSZ az eddigi tapasztalatok alapján mindenkivel szemben elrendeli a szűrővizsgálatot és mindenki esetében, az összes fertőző betegséggel kapcsolatban végrehajtja a szűrést – közölte a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója. – Ezért komoly milliókat fizet a hivatal (…) Szeretném elmondani azt is, hogy a bevándorlási hivatal munkatársai több százan vannak, ott élnek a menekültek között nap mint nap, és soha egyetlen fertőző betegség nem fordult elő” – tette hozzá Végh Zsuzsanna.

A közbiztonságról a megyei rendőr-főkapitányság gondoskodik, és ha szükséges, megerősítik a járőrök létszámát.

„Itt lesz egy iroda, ahol egy parancsnok lesz jelen állandó 24 órában, és a parancsnok alá vezénylünk négy járőrt. Nyilvánvalóan a két körzeti megbízottat is ide fogjuk vezényelni, így aztán nagyon egyszerű kiszámolni, hogy a nap 24 órájának minden percében mennyi rendőr lesz itt” – közölte Csizmadia Gábor, a Győr-Moson-Sopron Megyei rendőrfőkapitány.

Az itt élők szerint jelentős anyagi veszteséget jelent, ha a tábor megkezdi működését: „Az itteni ingatlanok értékcsökkenése mindenkit érint kivétel nélkül, önkormányzatot, magánszemélyt, vállalkozásokat” – mondta egy helyi lakos.

A Vámosszabadi mellett lévő ingatlan felújítása megkezdődött, és a tervek szerint augusztus elején érkezhetnek az első menekültek.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Karácsony Gergely és a baloldal belső világa + videó

Karácsony Gergely és a baloldal belső világa + videó

A Napi aktuális vendége Pálfalvi Milán, a Nézőpont Intézet elemzője volt, akivel a következő témákról beszélgetett Velkovics Vilmos: Karácsony Gergely és a baloldal belső világa, rengeteg dokumentum és hanganyag került a magyar nemzethez karácsony kampányáról, a dokumentumokat egy ismeretlen forrás juttatta el a Mediaworkshöz.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!